Van 5 nap szünetem végre, de mit csináljak?
A Luzi család bejelentette, hogy spontán módon 5 napra elutaznak Isztambulba nyaralni, „Timi, te mit fogsz csinálni?” jött a kérdés. Mindig is nagy álmom volt lefelé utazni Olaszországban, hiszen az igazi olaszok, akikről a sztereotípiákat halljuk, lent laknak délen. Eszembe jutott, hogy nekem lakik egy ismerősöm Nápolyban, megkérdeztem tőle, hogy tud-e fogadni engem, mondta, hogy nagyon szívesen és voilá, már meg is vettem a vonatjegyet.
Vonatút: Utazás: március 21-25. Genovából közvetlen vonat megy le Rómán keresztül Nápolyba és tovább Salernoba, vannak hiperszuper gyors vonatok is, de háromszoros áron, így én a költséghatékonyabb megoldást választottam, a vonatom 8 óra alatt ért le, 1-kor indultam Genovából és 9-re érkeztem meg Nápoly városába. Az út alatt cserélődött a nép a fülkémben és tisztán lehetett látni a különbséget az északi olaszok és a déli olaszok között, Rómától délre már mindenki beszélgetett és hangoskodott, engem is kérdezgettek, mit csinálok errefelé, sajnos nyelvi akadályokba ütköztem, mert egyszerűen nem értettem a nápolyi dialektust, de utazótársaim mindent megtettek, hogy információt csikarjanak ki tőlem, és magukra erőltették az alap olasz kiejtést. Ez a hosszúnak tűnő 8 óra nagyon hamar elszállt és máris megérkeztem Nápolyba. Vendéglátóm írt egy sms-t, hogy nem tud kijönni elém az állomásra, mert sokáig kell dolgoznia, így fel kellett találnom magam és a tömegközlekedési eszközök segítségével elevickéltem a célig, este, egyedül, szőke nő, Nápolyban…
Tanácsok, ha Nápolyba mész: az utam előtt 2 féle tanácsot kaptam az északi olaszoktól: 1) vigyázzak a táskáimra, mert ebben a városban mindenki és mindent lop, ne menjek egyedül be a sikátorokba  2) mit egyek és hol egyek: pizza-pizza-pizza-édességek- kávé
Simone: ő volt a vendéglátóm, Jacopo által ismertem meg még Genovában, Viareggio-ba együtt utaztunk. Annyit tudtam róla, hogy nagyon jó fej, segítőkész és zenész. Később kiderült, hogy elég sok közös van bennünk, ő is műszaki menedzsernek tanult és most az Ansaldo-nál dolgozik mint projekt kontroller, 1 hónapos betanuláson volt Nápolyban és utána 1 évig Milánóban fog dolgozni a metróépítés projekten. Mellesleg zenében is hasonló az érdeklődésünk, imádja az underground rockot, indie-t és a rockabilly-t, elég sok időt töltöttünk esténként a zenehallgatással, megmutattam neki az én magyar kedvenceimet, annyira tetszett neki, hogy lehet nyáron jön majd Szigetre J Sajnos a munkája miatt a hétköznapokon nem ért rá, én szerdán este érkeztem, csütörtök és pénteken magamnak kellett programot szerveznem egyedül.
Időjárás: melegebb volt, mint Genovában. Március vége, és én már szandálban róttam az utcákat, meg is néztek rendesen, mert hát nyilvánvaló, hogy nem vagyok tipikus olasz kinézetű, ezt Simone is jelezte nekem, hogy vigyázzak magamra. Szerencsémre az ittartózkodásom alatt semmilyen atrocitás nem ért. Míg az olaszok hosszúnadrágban, csizmában és kabátkában voltak, én egy szál pólóban és szandálban…
Első nap: Már előzőleg vettem magamnak egy Nápoly útikönyvet és tanulmányoztam is a látnivalókat, így kész tervvel vetettem bele magamat a városba. Nem vagyok nagy múzeumjáró, engem inkább az épületek, a természet és az emberek fognak meg, így kinéztem magamnak pár látványosságot a térképen, ahova el akartam jutni, de az útvonal tekintetében rugalmas voltam. Barangoltam a dzsungelben, ha úgy tetszik. Lenyűgözött a város: az utca nyüzsgött az emberektől, mindenki hangosan beszélt, az utcán ettek és ittak, élvezték a napfényt a tereken, a kávézók tömve voltak és nem volt sok turista. El sem tudom képzelni, hogy ha valaki ide nyáron jön, akkor hogy tud megmaradni a melegtől, már márciusban levert a víz. Megnéztem a piacot, ahol az árusok friss termékeiket pakolták ki, minden volt, ami szem-szájnak ingere a zöldségektől kezdve a virágokon át a tengeri herkentyűkig. Volt természetesen shopping utca is, ami a divat követőinek való és a turistáknak, élvezettel merültem el a különböző színű-méret-állagú-formájú tészták csodálatában, az illatos sajtok és jó borok látványában. Délben beültem egy kávézóba és tökéletes olaszsággal kértem magamnak egy eszpresszót és egy sfogliatelle-t (ami nápolyi töltött levelestészta édességkülönlegessék, kagyló formájú, és az itteniek odavannak érte). Természetesen a pultos rögtön rájött, hogy nem vagyok idevalósi, mondjuk lehet hogy a kezemben lévő térkép és fényképezőgép is segített neki, elkezdtünk beszélgetni Genováról meg az utazásomról, majd leültem, és elfogyasztottam ezt a mennyei reggelit (kis időcsúszásban voltam). Nem részletezném, pontosan milyen nevezetességeket néztem meg, hiszen egy csomó mindent láttam, legfőképpen templomokat, emlékműveket, tereket. Maga a Nápoly Feeling az, ami igazán megfogott a városban, az emberek közvetlensége és az utcák elrendezése, a szeméthalmok a járdán (Nápoly egyik fő problémája a bűnözésen kívül a szemét), Genovához képest ez a város tele volt élettel, sokkal természetesebbek az emberek itt lent, Genovában az az érzésem néha, mintha mindenki fenekébe karót dugtak volna. Megebédeltem egy talponállóban, ami olyan volt, mint egy svédasztalos büfé, mindenből kértem egy kicsit: pizzácska ilyen meg olyan feltéttel, lángos-szerű hagymás izé, arancini, amit karácsonykor csináltam otthon jó családomnak, most végre megízlelhettem a szülőföldjén ezt az isteni paradicsomos-mozzarellás rízsgombócot. Este úgy gondoltam, vacsorát főzök jó uramnak, meg akartam neki hálálni a befogadást, összeütöttem egy jó nagy adag salátát meg arancinit, bort és csokis kekszet. Nagyon örült neki J Este már nem mentünk sehova, mert másnapra elég durva progit szerveztem magamnak, és ki akartam magam pihenni, Simone szintúgy.
Második nap: még egy nap egyedül, de nem baj! Megvan a kész terv! Vezúv és Pompei. Imádom Nápoly kilátását a Vezúrva, még sosem voltam vulkánon, és most itt az alkalom. Simone kinyomozta nekem, hogy lehet oda feljutni, így reggel vele együtt indultam munkába, felszálltam a Circumvesuviana Vasútra, ami röpke 40 perc alatt elrepített Pompeibe. Onnan külön busz ment fel a Vezúvra, csak egy probléma volt, hogy 1,5 órát kellett rá várni. Maga a romokhoz nem mehettem be, mert 1,5 óra nagyon kevés, és amúgy is azt délutánra terveztem, így nem volt mit tenni, váram. Szerencsére volt egy bajtársam, aki hasonló szituációban volt, mint én. Lourens-nek hívták, dél-afrikai pasas volt, kb 45 éves, elkezdünk beszélgetni. Kiderült, hogy 3 hetes Olaszország-túrán van, és körbejárja az egész országot, szóval volt elég közös témánk, meséltem neki Genováról és Ligúriáról, ő meg elmesélte nekem utazós élményeit. Ezért jó egyedül utazni: ha elég nyitott vagy úgyis találsz valakit, aki hasonló cipőben jár mint te és így új ismeretségeket lehet kötni, nagyon élveztem ezt a röpke 4 órás Vezúv túrát. Maga a vulkán csodálatos volt, gyönyörű kilátás nyílt a városra, a környékre és a tengerre, a környező szigetecskékre. Ha lesz lehetőségem, a jövőben el szeretnék menni egy dél-olaszországi sziget-túrára és Szicíliába is J Rengeteg jó képet készítettünk, utunk viszont különvált, amikor Pompeibe visszaérkeztünk. Bementem megnézni a halott város romjait. Megragadott a látvány, hiszen a majdnem 2000 éves romok tele voltak élettel, mintha még ma is látni véltem volna, hogy éltek az ősi város lakói, néhol a festék is megmaradt a házakban, az iskola épületében látni lehetett, hogyan számoltak és tanultak írni a pompei gyerekek. 2,5 órát töltöttem el sétálgatással és napozással, majd visszaindultam a naplementében Nápolyba. Este tettünk egy sétát Simone-val, és elmentünk koktélozni az egyik közeli bulinegyedbe.
Harmadik nap: Szombaton már Simone is ráért, és szervezett is nekünk egy idegenvezetőt, a 14 éves Valeria-t, akit szegről-végről ismert. A kiscsaj nagyon kedves és okos volt, körbejártuk vele a szerinte fontos nápolyi látványosságokat. Voltunk templomokban, bankban, múzeumban, mindezt olasz nyelvű idegenvezetéssel. Mondhatom, az agyam igencsak lefáradt ezen a napon, hiszen a dialektussal is küzdenem kellett meg az olasszal is. Meg elárulom, hogy engem nem nagyon fognak meg a freskók és a Jézus szobrok… ezt a napot érdekes kulturális élménynek fogtam fel, de nem mondanám, hogy azt a Nápolyt láttatták velem, amit szerettem volna megismerni egy helybélitől. Kipróbáltam 1-2 igazán jó éttermet, ahol a pincérek ordítottak a vendégekkel, káromkodtak, dobálták a kaját és a bort, a vendégek cserébe ütötték az asztalt és követelték a pasta-jukat, olyan volt, mintha egy étterem-színházban lettem volna, meg is voltam rendesen szeppenve, de maga az élmény különleges volt, most azt láttam Nápolyból, amilyen igazából: hangos, érzelmes, káosz J
Negyedik nap: eljött az utolsó nap, vasárnapra egy különleges programot terveztünk: lemegyünk megnézni a föld alatti Nápolyt, azaz a Napoli Sotteranea-t, ami egy kb 400 km-es föld alatti úthálózat a város alatt. Még az ókori római és görög idők alatt kezdték el építeni a föld alatti várost, elsősorban védelmi célokat szolgált, megóvta a nápolyiakat a vulkánkitörések során, a második világháború rejtekhelyként funkcionált. Mi kb 2 km utat tettünk meg a föld alatti múzeumban, megdöbbentő tárgyakat és szűk barlangrendszereket láttunk, az olasz idegenvezetés megintcsak kihívások elé állított, de azért a 60%-át értettem a történeteknek. Elfogyasztottuk az utolsó közös ebéd-uzsonnánkat az egyik kis étterem árnyákos teraszán, mindketten elégedettek voltunk az utóbbi 4 nap eseményeivel, én vasárnap este mentem haza Genovába, Simone meg hétfő hajnalban repült vissza, hogy megkezdje 1 éves munkáját Milánóban.
A hazaút: 9 óra az éjszakai vonaton… fülképen volt helyjegyem, így ülve kellett aludnom, már amennyit aludtam. A vonat tele volt etnikummal, akik helyjegy híján a folyosókra tömörültek be, néha bepróbálkoztak jönni a fülkébe, de kitessékeltük őket. Kissé félelmetes volt, de szerencsére az útitársaim megvédtek a behatolóktól. Háromszor ellenőrizték a jegyemet az este során, a kalauzt 3 felfegyverzett rendőr is elkísérte útjára. Adtak ám a biztonságra J alig-alig tudtam aludni 3 órácskát, majd hajnali 5:30-kor megérkeztem Genovába, hazavonszoltam magam és egész délelőtt aludtam.

Összegzés: Nagyon elégedett vagyok a szabadságom eltöltésével, örülök, hogy el tudtam végre jutni Nápolyba, és biztos vagyok benne, hogy egy napon még visszatérek. Örülök, hogy megismerhettem a déli kultúra egy töredékét, nagyon  tetszett, amit láttam. Simone barátomnak köszönöm a vendéglátást, és remélem nemsokára találkozunk egy koncerten vagy Milánóban! És persze köszönöm Neked is, hogy végigolvastad eszmefuttatásomat, hiszen az élmény az enyém, de mit sem ér, ha nem tudom megosztani senkivel! Ezzel a bölcsességgel zárom soraimat, nemsokára jönnek az újabb élménybeszámolók az elkövetkezendő utazásaimról!