529639_4195601772703_1549777903_n.jpg

Ez a hely valami varázslatos! Mindig is így képzeltem el az életemet nyaranta: egy kis lakás az óváros közepén, reggel sokáig alvás (9-ig minimum), utána lemegyek a pékségbe, közben köszönök minden velem szembe jövő szomszédnak és ismerősnek, megvitatjuk, milyen meleg van már megint, reggeli, szendvicskészítés, és irány a strand! Vagy ha éppen szerda van, akkor ki a térre, ahol a piacon beszerezhetem az egy hétre elegendő gyümölcs- és zöldségféleségeket. 2012-06-19 21.46.06.jpgA strandon is köszönünk az ismerősöknek, egész nap búvárkodunk, napozunk, barnulunk, kenuzunk, nézzük a turisták özönlését kis városunkba, majd este hazamegyünk, a nagymama már vár a vacsival, egy órás ceremónia az evés, majd összekészülünk és megyünk le a városközpontba (max 3 perc séta) és nyalunk egy fagyit a meleg, nyári éjszakában. Idillinek hangzik, mi? És mi pontosan ezt csináljuk itt Monterossoban. Sajnos, azonban, a jóságnak is vége szakad egyszer, 2 hét, és megyek haza! El sem hiszem, fel sem fogtam még, hogy mindennek hamarosan vége! Pissi is kezdi már érezni a véget, minden nap elmondja, mennyire fogok neki hiányozni, és én is ugyanezt érzem! Nem csak ő, de minden, amit itt átéltem és tapasztaltam. Szerelmes vagyok Ligúriába, Genovába, Monterossoba, az olasz dolce vita-ba!2012-06-21 14.57.25.jpg2012-06-21 14.55.53.jpg
Hétvégén visszatértem Genovába, mert a szülők meg lejöttek ide Monterossoba, így péntek estétől hétfő reggelig szabad voltam. Egész évben erre vártam, hogy ne legyen otthon végre senki :D A lányokkal esténként buliztunk, találkozgattunk ismerősökkel és ismeretlenekkel, szombaton én és Zsóka is elkezdtük összepakolni a holminkat. Már látom, hogy nehezen fogok tudni hazaköltözni, annyi sok holmim van itt, egy kissé sokmindent vásároltam, mióta itt vagyok. De ahogy Zsóka mondta, össze lehet csomagolni egy évet? Szerintem nagyon nehézkesen és fájdalmasan! Elkezdtem beszerezni a hazavivendő nélkülözhetetlen kellékeket is, például genovai főzőskönyvet, parmezánszórrót, az olíva olajos kiöntő üvegen még dolgozom, azt nem találtam. A pesto-t is csak az indulásom előtti napon fogom megvenni, de abból minden mennyiségbe haza fogok vinni. Vasárnap kimentünk együtt a csajokkal és Cristianoval meg Fabioval a strandra, közben azon elmélkedtünk mi lesz velünk?! Találkozni biztos fogunk, hiszen ők szoktak Magyarországra járni, Zsóka is ott lesz valahol a környékemen, de már sosem lesz olyan, hogy felhívom és fél óra múlva lent találkozunk a De Ferrarin, Dorka is egy darabig otthon lesz, de utána az El Camino-ra megy, vagy Indiába, még nem tudja, Zsófi Genovában marad Jacopoval, Tünde is Genovában lesz, de érzéseim szerint sokat fog Párizs körül is megfordulni... Szétesünk, pedig szerintem nagyon jó csapatot alkottunk itt és a Magyar Maffia virágkorán élte :)

Akárhogy is, még van 2 hét, ezt megpróbálom teljesen kiélvezni, addig még lesz pár foci meccs is, amit majd együtt nézhetünk a fiúkkal (vasárnap Olaszország kiütötte Angliát, mamma mia, mekkora ünneplés volt itt), júli 1-én lesz a döntő, és remélem odáig is eljutunk és nézhetem majd az örömmámorban úszkáló olaszokat!!

Bocsánat, hogy kissé szomorkásra sikeredett a mostani írásom, de aki volt már hasonló helyzetben, meg aki nem, azok is mind átérezhetik, milyen háború dúl a lelkemben, még nem találtam meg a megoldást, hogy itt maradhassak, pedig minden porcikám ezt akarja!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://timigenovabanvan.blog.hu/api/trackback/id/tr434613501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása