A repjegyet már februárban lefoglaltam, a családdal is lebeszéltem, hogy április 20-tól 25-ig lelépek Angliába, hogy meglátogassam legjobb barátnőmet, Juditot és barátját, Petit. Kb. 1 éve költöztek ki Nottinghambe, hogy szerencsét próbáljanak a nagyvilágban, mint sok más magyar honfitársunk. Neki ez be is jött, felvették a Café Nero-ba pultosnak, majd 1 év alatt előre küzdötte magát a ranglétrán, és már majdnem Café menedzser :) November óta nem láttuk egymást, így már izgatottan vártam az újraegyesülést. Genovából repültem Londonba, majd onnan egy rövidke 4,5 órás buszút után megérkeztem Robin Hood városába, Nottinghambe. Megjegyzés: legközelebb East Midlands-be kell repülni. Nagyon szép kis házban laknak négyesben egy másik magyar párral, Vikivel és Balázzsal, első este Jucikám nagyon finom vacsorával várt, megismerhettem lakótársait. Szombaton volt a királynő születésnapja, ez alkalomból buli volt az utcákon, felvonulás, zene, fesztivál, még Robin Hooddal is találkozhattam! Az idő kegyes volt hozzánk, nem áztunk el nagyon. Itt meg kell jegyeznem, hogy utálom az angol időjárást! Nem tudhatod, mikor szakad rád az ég és mikor kell napszemüveget venned. Előjöttek az Írországos emlékképeim, mondjuk ez folyamatosan megtörtént a 4 nap alatt, ez a két szigetország annyira egyforma: esik az eső és az emberek nagyon furcsák. A tájkép hasonló, sok a bárány és a zöldellő rétek, az emberek hőérzékelése viszont kifejezettem megérne egy esettanulmányt: míg itt Olaszországban a nép kabátban és sálban jár 20 fokban (mert reggel kicsit hüvi volt), addig az angolok fittyet hánynak a hőmérőre: naponta már van vagy 1 óra napsütés is, rövid nadrágban/szoknyában és pólóban járnak, esőben is!
Nottingham nagyon aranyos, egyetemi és ipari városka, ahol 4 Café Nero található, mindegyiket megnéztük Judittal, de engem természetesen az érdekelt a legjobban, ahol ő dolgozik. Nekem úgy tűnt, hogy aranyos kollégái és vendégei vannak, szombat este hivatalosak voltunk egy szülinapi zsúrra, amire az egyik kedves vendégük hívott meg: a néni 70. életévét töltötte be és együtt ünnepelt a 21 éves unokájával.
Megismerhettem az "igazi angol konyhát": cukor-olaj-zsír-cukor-szénhidrát. Elismerem, az olasz családom nagy hatással volt rám az elmúlt hónapokban, teljesen megváltozott az étkezésem, én sem tudom már problémák nélkül megenni a nehéz kajákat, kifejezetten idegesít ha valami túl cukros vagy túl zsíros. Genovában az emberek alapvetően vékonyak, Angliában pedig alapvetően kövérek, ezt a kontrasztot az utcán, az étteremben és a ruhaboltokban lehet észrevenni. 
Vasárnapra már előre szerveztünk egy hiper-szuper programot: Juditéktól pár mérföldre fekszik egy hatalmas vidámpark, az Alton Towers! Az újonnan vett kocsival elautóztunk ebbe a szórakoztató központba, már az út is megért egy misét: gyönyörű zöldellő táj, izgalmas fényviszonyok, festett seggű bárányok övezték utunkat. Gyermeki lelkesedéssel mentünk be a vidámparkba, ahol megannyi izgalmas játék található, de mi elsősorban a félelmetes hullámvasutakra koncentráltunk. Mindenre fel akartunk ülni, ami gyors, átfordulós és sikoltozni lehet. (Youtube linkek következnek, érdemes megnézni!!) Először a Nemezist próbáltuk ki, majd az Air-t, ami a repülés élményét mutatta be, a Thirteen meglepetéssel várt minket (neten azt írják, hogy a világ eddigi egyetlen hullámvasútja, ami "ledobja" az embereket, bocsi, ha lelövöm a poént :D), felültünk a Rita-ra, ami egy Forma1-es autó sebességével lövi ki utasait, Judit kedvence pedig az Oblivion volt, ami konkrétan függőlegesen zuhant utasaival a földben lévő üregbe. Csodás napot töltöttünk el  itt, leszámítva az esőt, amikor szétáztunk, de ez végülis normális Angliában :) 
A maradék két napban igazából nem csináltunk semmi érdemlegeset, a célom az angliai utazással nem az volt, hogy várost nézzek, hanem hogy barátnőmmel, Judittal töltsek egy kis időt, hiszen olyan régen láttuk már egymást! Shoppingoltunk a Primarkban, kávéztunk a Café Nero-ban és esettanulmányt írtunk Juci állásinterjújára, ha minden jól megy, kap egy nagyon jó adottságokkal bíró állást!
Sajnos azonban ez a 4 nap nagyon hamar eltelt, és már indulhattam is vissza Genovába, végkövetkeztetésnek elmondhatom, hogy büszke vagyok Juditra és Petire, hogy ilyen szép kis életet alakítottak ki a kevésbé szép Angliában, van egy aranyos kis házuk, egy jobb-kormányos autójuk, munkájuk, már csak a macska meg a gyerekek hiányoznak :)
A repülést nagyon élveztem vissza Genovába, mert a gép pont úgy szállt le, hogy látni lehetett az egész várost. Különös jelenségre lettem figyelmes: amikor megláttam szeretett városomat, libabőrös lettem a látványtól! Elfogott egy euforikus érzés, hogy végre itthon vagyok, szörnyen boldog voltam, hogy Genova az én városom, mostmár úgy érzem, ide hazatérek!
Április 25 itt nemzeti ünnep, így szabadnapom volt, amint megérkeztem a repülővel, hazasiettem, ledobáltam a cuccaimat és siettem ki Nervibe a parkba, ahol barátaim már vártak, az angol felhőkből a nervi napsütésbe ugrottam potom 2 óra alatt, a parkban Jungle Speed-eztünk, játszottunk, gitároztunk és néztük a háborgó tengert. Igen, itthon vagyok!