A káosz hete + Színház

 2012.02.03. 13:39

 Ez a hét borzalmasan hosszú volt, és még nincsen vége! Hétfőn a gyerek lebetegedett, ezért kedden-szerdán sőt csütörtökön sem ment suliba. Kedd volt a tetőpont, amikor 39 fokos lázzal feküdt itthon, én csak tömtem magamba a C-vitamint, hogy nehogy elkapjam tőle. Felszínre került az anyai énem is, gondoskodtam róla, szeretgettem, ápolgattam, és meg kell mondjam, ebben a pár napban igen közel kerültünk egymáshoz. Sokat kreatívoskodtunk. Ha nem kell tanulnunk, csak játszanunk meg teáznunk, akkor nagyon kedves-rendes gyerek válik belőle. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ha nincsen itthon az apja.... Giulio napról napra kiborítóbb a hülyeség-rohamaival, szerdán például nem engedte el a gyereket színházba este velem, mert hogy még mindig beteg, de csütörtökön reggel már elmehetett az előadásra. Ugyanezen napon leültetett engem, Lorenzot és Pissit, hogy beszélni akar velünk a villanyszámláról: az előző hónapban 25%-al nőtt a fogyasztásunk, és ez szerinte elsősorban Miattam van, mert sokat használom a számítógépemet, másodsorban Lorenzo miatt, aki szintén sokat gépezik, plusz a plazmatévéjét is sokat nézi, Pissi pedig sokat tölti a Nintendoját... tanácsokat adott, hogy mit, hogyan, mikor használjunk és hogyan spóroljunk az árammal, tanácsolta, hogy használjam kevesebbet a gépemet: nem elég, hogy az internetet magamnak fizetem, de mostmár azt is meg akarja szabni, naponta hány órát lehet bekapcsolva a gépem. Erre a válaszom: HAHAHA...ha. Hiányozni fog ez az ember, ha már hazamentem, ha nem lenne, ki kéne találni.
A 4 napos lakásfogságom alatt viszont egészen sokat tanultam, elsajátítottam a Congiuntivo elméletét (kötőmód), már csak alkalmazni kéne :D Továbbá nagy mennyiségű rajzfilmet néztem olaszul, köztük pl a Shrek 1-2-3-at, Jégkorszakot, Harry Potter 1-2-3-4-5-öt stb. Érzem, hogy készen állok magasabb szintre lépni az olsz nyelv használatában.
Más: megjött a hideg, leesett a hó Genovában kedden. Már írtam többször is, nem győzök az olaszokon nevetni, mennyire tudnak szenvedni! Az előző hetekhez képest eléggé hideg van és fúj is a szél (ez a legrosszabb), de azért a havat nem mondanám nagyon veszélyesnek, mégis szerdán minden iskola bezárt a hóveszély miatt. Ki akartam menni hógolyózni, de addigra el is olvadt minden :D
Február 1-én elmentünk a Carlo Felice-be színházba a lányokkal (Zsóka és Tünde), Bianca szerzett nekünk jó helyre jegyeket az Oz on the road előadásra (potom 6 euróért). A harmadik sorban ültünk, köpésnyire a zenekari ároktól, szinte láttuk a színészek pattanásait is. Ez a darab gyerekeknek szóló rockos musical, pontosan az én szintemen, felüdülés volt az előző Macbeth előadás után, hogy mindent értettem, plusz a látvány is lenyűgöző volt, színes jelmezek, operaénekes színészek, gyerekkórus énekelt és táncolt, a zene pedig fantasztikus volt, elegyítették a szinfónikus zenekart egy rock-bandával! Én nagyon elégedett voltam ezzel a kulturális élménnyel, a jövőben is menni fogok színházba Genovában!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://timigenovabanvan.blog.hu/api/trackback/id/tr374059145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása