Genova és a pasik

 2011.12.03. 13:39

 Sokan kérdezitek tőlem okkal, hogy "Na és mi van az olasz pasikkal?", hiszen az a sztereotípia alakult ki az itteni nemzet férfiairól, hogy el akarják csavarni a nők fejét, csábítanak, bókolnak, szerelembe esnek majd meggyötörnek. Én másképp látom.

Még Giulio mondta nekem az elején, hogy vigyázzak az olasz pasikkal, nem tudom mire érthette. Úgy veszem észre, hogy ez a sztereotípia az Ő korosztályára volt igaz, tehát a most 40-50-60-as olasz férfiállatokra. Az fiatalabb generációk már meggyengültek, elvesztették varázsukat és csábítási képességüket, az okokat csak találgatni tudom, de valószínűsítem, hogy ugyanaz a helyzet mint Magyarországon, a sok TV és Internet bámulása a hibás. Léteznek az úgynevezett "papagallo"-k, ami az olasz kifejezés a lányok után fütyülő "Ciao Bella"-t kiabáló fiúkra, de ez egyáltalán nem csábító, senki számára. Az első élményem az olasz fiúkkal itt Genovában mondjuk nagyon pozitív volt. Tünde barátaival ismerkedtem meg először, és rögtön befogadtak a társaságba, este a házibuli után kocsival hazavittek. Azt mondták, hogy az olasz csajokat nem viszik el sosem, mert hálátlanok, még egy köszönömöt sem nyögnek ki, ellenben az "elveszett" és "új"  külföldi lányokkal, akiknek segítség kell, ők pedig gyakorolhatják az "úriemberséget". Szerintem az általam ismert olasz fiúk nagyon kedvesek és segítőkészek, de csak barátok. Látom rajtuk, hogy képtelenek udvarolni, nekem sem meg másnak sem. Néha úgy érzem, lelki szemetesláda vagyok, amikor elmesélik, hogy xy tetszik nekik de a csaj ilyen meg olyan... HÉ, olasz vagy, találj ki valamit!!! :D A másik véglet, amikor az olasz srácnak barátnője van, de ez a tény nem különösebben zavarja és kikezd mindenkivel aki szembe jön vele az utcán, látványosan demonstrálva, hogy ő még mindig a "pályán" van. Szóval itt sem más a helyzet mint otthon, úgy gondolom ez a Mi generációnk hibája, nem számít honnan származol. De hogy ne csak negatívumokat mondjak, van előttem pozitív példa is. Megismertünk egy új magyar lányt a nyelvsuliban, őt is Zsófinak hívják, most költözött ki Genovába pár hete, természetesen egy olasz fiú miatt. Megismerkedtek, a srác elvitte randizni, egymásba szerettek és a távolság nem volt akadály, Zsófi kiköltözött ide, a srác már nagyon jól tolja a magyart, nagyon meg is lepődtünk rajta. Rajongással figyeli Zsófit és mindent megtesz érte. Szóval lányok, létezik a Szerelmes Olasz Pasi, csak várni kell és talán megtalál :D

A bejegyzés trackback címe:

https://timigenovabanvan.blog.hu/api/trackback/id/tr263433875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása