Ma volt az első nap a nyelvsuliban... az osztály 95%-a afrikai származású. Nagyon megörültem, amikor láttam egy fehér lányt bejönni az osztályba, kiderült, hogy magyar. Az óra anyaga annyira kezdő volt, hogy az első 1 órában az olasz ABC-t tanultuk, azt hiszem nem ez a nekünk való kurzus, holnap megnézzük a középhaladót.
Mióta itt vagyok ma keltem egyébként először korán 7:30-kor!! És mivel korán reggel mentem Genova utcáin a dolgozó néppel együtt, így megkaptam az első Metro újságomat, le is fényképeztem, mert a címlapot:
Igen kérem, a helyi újság címlapján kedvenc magyar származású olasz pornószínésznőnk, Cicciolina látható, a cikkben pedig arról írnak, újra meghódítja a politika világát, Monza város polgármesterének indul és programjának célja a város izgalmassá tétele és egy kastély átalakítása Casino-vá.
Ez után a sokk után végre valahára megmutatom Nektek a szobámat, ahol lakok. Nem túl nagy, nem túl kicsi, én tökéletesen elférek benne, természetesen tele van cicás ereklyékkel. Aki szemfüles, kilesheti, hogy hol vannak az ajándékaim, amiket Tőletek kaptam :)