Ez is eljött, igen. Mostmár tényleg vége...
Az utolsó hét Monterossoban kellemes volt, nagy "örömömre" lehozták a Pissi unokatesóját is a partra, és 2 napig rá is kellett vigyáznom. Ő is hasonlóan a gyerekemre, nem hallgatott rám egyáltalán, egyik nap pánikrohamot kapott a vízben és a beachboy szedte ki a hullámok közül. Szerencsére szerdán visszajöttem Genovába, mert Zsókám csütörtök reggel indult haza Magyarországra, apukája lejött kocsival, és odaadtam nekik csomagjaim nagy részét (basszus, hogy lehet ennyi cuccom???), ekkor kezdtem el érezni, hogy valami nagyon meg fog változni... este elmentünk egy utolsó nagyot bulizni, kóvályogtunk a városban, elmentünk táncolni a Banano-ba, elég sok haverunkkal találkoztunk, így Zsóka sokmindenkitől el tudott köszönni. Ez rám majd vasárnap vár...
Sajnos most nem tudom magam kellőképpen irodalmian kifejezni, kavarodnak a gondolataim és az érzéseim. Tegnap elbúcsúztam Jacopo-tól (Zsófi vőlegénye), aki a legértékesebb olasz barátom lett itt Genovában, nem is tudom mi lett volna velem, ha őt nem ismerem meg. Búcsúajándékként készítettek nekem egy CD-t, ő és Quaro alkotják a Solstizio D'Inverno nevű rock-country formációt, Zsófi és én vagyunk a legnagyobb rajongójuk, nagyon meghatódtam. Akit érdekel a zenéjük, azt letöltheti itt a Live for Timi című vadonatúj EP-t!!! <3

Pénteken volt az utolsó közös napunk Pissivel, kislányom hozta a szokásos formáját, már reggeltől veszekedett velem, megkértem, hogy azért az utolsó napon nemár...nem jött be :) Megejtettük az utolsó közös búvárkodásunkat, kifogtunk egy hatalmas medúzát, a tengeri világ egyik legundorítóbb lényét. Egész nap azt érezte, hogy nem fogja fel Pissikém, milyen nap is van ma...aztán amikor Biancával kikísértek a Monterosso vonatállomásra, leesett neki a tantusz, és hatalmas krokodilkönnyekkel kezdett el sír, nem akart elengedni, én  pedig próbáltam őt nyugtatgatni, hogy úgyis visszajövök egyszer és "Ti Voglio Bene" (Szeretlek)

Jah igen, szólok még pár szót a foci EB-ről: Július 1-én nagyban készültünk a győzelemre, kivonultunk a Porto Antico-ba kékben (Forza Azzurri), zászlókkal stb, hatalmas hangulat volt, őrjöngött a tömeg, ordították az olasz himnuszt, fényjátékakot csináltak, színes füstbombákat dobáltak, nekem nagyon bejött az olasz szurkoló feeling. Mint már mindenki tudja, nem nyertünk, sőt, istenesen kikaptunk, de én azért azt mondom, ügyesek voltak a fiúk a fináléig, büszke vagyok, hogy másodikok lettek!!

Úgy gondoltam, hogy ebbe a bejegyzésbe inkább képeket teszek, a szavaim elfogytak..

Következő bejegyzésem már valószínűleg Budapestről fog érkezni, de még a sztoriknak nincsen vége, kövessetek figyelmesen, és LÁNYOK, a beígért Olasz pasik 2 bejegyzésem is hamarosan el fog készülni :)

Ez a hely valami varázslatos! Mindig is így képzeltem el az életemet nyaranta: egy kis lakás az óváros közepén, reggel sokáig alvás (9-ig minimum), utána lemegyek a pékségbe, közben köszönök minden velem szembe jövő szomszédnak és ismerősnek, megvitatjuk, milyen meleg van már megint, reggeli, szendvicskészítés, és irány a strand! Vagy ha éppen szerda van, akkor ki a térre, ahol a piacon beszerezhetem az egy hétre elegendő gyümölcs- és zöldségféleségeket. A strandon is köszönünk az ismerősöknek, egész nap búvárkodunk, napozunk, barnulunk, kenuzunk, nézzük a turisták özönlését kis városunkba, majd este hazamegyünk, a nagymama már vár a vacsival, egy órás ceremónia az evés, majd összekészülünk és megyünk le a városközpontba (max 3 perc séta) és nyalunk egy fagyit a meleg, nyári éjszakában. Idillinek hangzik, mi? És mi pontosan ezt csináljuk itt Monterossoban. Sajnos, azonban, a jóságnak is vége szakad egyszer, 2 hét, és megyek haza! El sem hiszem, fel sem fogtam még, hogy mindennek hamarosan vége! Pissi is kezdi már érezni a véget, minden nap elmondja, mennyire fogok neki hiányozni, és én is ugyanezt érzem! Nem csak ő, de minden, amit itt átéltem és tapasztaltam. Szerelmes vagyok Ligúriába, Genovába, Monterossoba, az olasz dolce vita-ba!
Hétvégén visszatértem Genovába, mert a szülők meg lejöttek ide Monterossoba, így péntek estétől hétfő reggelig szabad voltam. Egész évben erre vártam, hogy ne legyen otthon végre senki :D A lányokkal esténként buliztunk, találkozgattunk ismerősökkel és ismeretlenekkel, szombaton én és Zsóka is elkezdtük összepakolni a holminkat. Már látom, hogy nehezen fogok tudni hazaköltözni, annyi sok holmim van itt, egy kissé sokmindent vásároltam, mióta itt vagyok. De ahogy Zsóka mondta, össze lehet csomagolni egy évet? Szerintem nagyon nehézkesen és fájdalmasan! Elkezdtem beszerezni a hazavivendő nélkülözhetetlen kellékeket is, például genovai főzőskönyvet, parmezánszórrót, az olíva olajos kiöntő üvegen még dolgozom, azt nem találtam. A pesto-t is csak az indulásom előtti napon fogom megvenni, de abból minden mennyiségbe haza fogok vinni. Vasárnap kimentünk együtt a csajokkal és Cristianoval meg Fabioval a strandra, közben azon elmélkedtünk mi lesz velünk?! Találkozni biztos fogunk, hiszen ők szoktak Magyarországra járni, Zsóka is ott lesz valahol a környékemen, de már sosem lesz olyan, hogy felhívom és fél óra múlva lent találkozunk a De Ferrarin, Dorka is egy darabig otthon lesz, de utána az El Camino-ra megy, vagy Indiába, még nem tudja, Zsófi Genovában marad Jacopoval, Tünde is Genovában lesz, de érzéseim szerint sokat fog Párizs körül is megfordulni... Szétesünk, pedig szerintem nagyon jó csapatot alkottunk itt és a Magyar Maffia virágkorán élte :)

Akárhogy is, még van 2 hét, ezt megpróbálom teljesen kiélvezni, addig még lesz pár foci meccs is, amit majd együtt nézhetünk a fiúkkal (vasárnap Olaszország kiütötte Angliát, mamma mia, mekkora ünneplés volt itt), júli 1-én lesz a döntő, és remélem odáig is eljutunk és nézhetem majd az örömmámorban úszkáló olaszokat!!

Bocsánat, hogy kissé szomorkásra sikeredett a mostani írásom, de aki volt már hasonló helyzetben, meg aki nem, azok is mind átérezhetik, milyen háború dúl a lelkemben, még nem találtam meg a megoldást, hogy itt maradhassak, pedig minden porcikám ezt akarja!!!

Barnulási fokozat: 7/10

Előző bejegyzésemet folytatván: itt a nyár, mostmár a suliban is kicsengettek a kicsiknek, így Pissire koncentrálhatok teljes sávszélességgel, ez azt jelenti, hogy kb. 0-24-ben együtt vagyunk (najó, nem ilyen drámai a helyzet, de elég sokat). Ezért is volt úgy, hogy előző héten, amint tudtam, este elhúztam otthonról, mert azért a jóból is megárt a sok! Szerencsére minden este tudunk programozni a barátokkal, mert a Foci EB-t mindenhol adják, és Olaszország masszívan menetel előre!!

Csütörtökön a család bejelentette, hogy ők már pénteken reggel lemennek Monterossóba, így az egész hétvégém szabad, el sem mertem hinni, 3 nap nélkülük, oh yeah! Egy felesleges percet sem töltöttem otthon (igaz Lollo otthon volt, de semmi vizet nem zavart, olyan volt, mint egy szobanövény), a csajokkal a strand felé vettük az irányt. Péntek este meghívást kaptam egy Couch Surfinges összejövetelre Genovában, elég színesre sikeredett a felhozatal: Mexikó, Norvégia, Amerika, Lengyelország, Anglia, Olaszország, Magyarország is képviseltette magát, szóval otthonosan éreztem magam végre a nagyon nemzetközi csapatban, ittunk-ettünk, táncoltunk a Banano Tsunamiban, ami még mindig a legjobb hely Genovában, főleg hogy szabadtéri szórakozóhely és változatos, jó zene megy. Szombaton is bícseltünk, kimentünk Genova legszélső kerületébe, Voltriba, ahol egész nap égettük magunkat a napon, Zsóka szinkronúszni tanított, nagyon kedvet kaptam ehhez a sporthoz, már csak 30 kilót kéne fogynom és +10 kiló izmot magamra szednem, hogy jó legyek :D

Szombat estére hivatalosak voltunk a Noetica koncerjére, azaz Simone barátom és bandájának fergeteges előadására Pegli-be. Jött Zsófi, Dorka, Jacopo és Jacopo kb. összes barátja. Nagyon igényes rock zenét játszanak, a lábam nem bírt megállni és táncolnunk kellett. Csakhogy a helyen senki nem táncolt, unott fejjel hallgatták a legjobb zenéket. Nem is kellett nekünk több, Dorkával lerúgtuk a cipellőinket és mezítláb táncra perdültünk a színpad előtt. Láttátok volna az olaszok fejét... itt ugyanis nem dívik táncolni meg mulatozni. A pultos pasi még ajándék feleseket is küldött nekünk, megköszönvén, hogy emeltük az est fényét :D A legkellemetlenebb az olasz lányok tekintete volt, könnyen kiolvasható volt belőle: "Mit rázzátok itt magatokat, idióták!", de sajnálom, Magyarországon ha jó zene megy, felpattanunk és táncolunk! A fiúk viszont teljesen elégedettek voltak velünk, jól esett nekik az őrjöngésünk és rajongásunk. Mivel előzőleg nagyon megizzadtunk a buli közben, lerohanunk a tengerpartra és belevetettük magunkat a hűs habokban. Abban a szent pillanatban hallhatatlannak éreztem magam, eufórikus állapotba kerültem, éreztem magamban az erőt, hogy bármit megtehetek, amit csak akarok. Ez végülis örökérvényűen így van, csak nem szabad elfelejtenem, ha eljön a nappal!

Másnap ugyanezzel a bandával felmentünk Arenzano hegyei közé grillezni, megünnepelni Simone, Guggi és egy ismeretlen lány szülinapját. Én már előre készültem a menüvel, sajttal töltött virslit meg mozzarellás-rozmaringos padlizsánt grilleztünk, hozzá kis salit és narancslevet. Fenséges volt, közben jókat beszélgettünk a haverokkal,  már kezdtem érezni, hogy egyesekkel ez lesz az utolsó alkalom sajnos :( Terjesztettem a Jungle Speed-et köztük is, majd délután lementünk Dorkával ketten Arenzano strandjára, ahol hűsítő fürdőt vettünk a nagy hőség után, alukáltam is egy órácskát az esti napon.

És máris eljött a hétfő, munkába állásom napja (elég nehéznek tűnt ez után az ingerekkel teli hétvége után), reggel összeszedtem cókmókomat és elindultam Monterosso-ba. (A képen látható szikla körül szoktunk minden nap úszni, óriási bioszféra). Erről a helyről azt kell tudni, hogy a Cinque terre nemzeti park része, erről már korábban írtam, de akit érdekel, csekkolja a linket! Monterosso az 5 kis faluból a legnagyobb, tele történelemmel, sikátorokkal, éttermekkel, szuvenír boltokkal, szóval egy igazi nyaraló városka, nagyon népszerű, főleg az amerikaiak körében. A vonatút Genovából 1,5 óra a világ legszebb tengerpartján, szóval van mit nézni; amint leértem Pissi és Bianca fogadott az állomáson, és feljöttünk a házikóba. Ez a ház a nagymama tulajdonában áll, becslésem szerint kb 70 nm-es, mediterrán apartman a városka szívében, minden fontos hely kb 2-3 perc sétára van tőlünk. Egy szobában alszom Pissivel, így esténként tudunk dumcsizni. A strandok Olaszország nagy részén privát kézben vannak, fizetni kell a napernyőkért és a napozóágyakért. A család minden nyáron kibérel egy helyet a parton, ehhez tartozik egy kabin meg 2 napágy és egy napernyő. A szomszédos ágyakon ismerősök fekszenek, mondhatni nagyöregek, akik már ezer éve ismerik a családomat. Hétfőn egész nap együtt voltunk a strandon, megfigyelhettem a szülőket "házon kívül" is, és azt kell mondjam, ott sem muzsikáltak fényesen. Nem hagyják Pissit, hogy felhőtlenül szórakozzon, Giulio nem hagyja abba a szekálást itt sem. Hál'istennek hétfőn délután leléptek, és ketten maradtunk Pissivel, meg a nagymamával, aki a házban főzőcskézik nekünk, és így nagyon jól éreztük magunkat. Teljesen máshogy viselkedik, ha nincs a környéken az apja, sokkal vidámabb és én is vidámabb vagyok, barátok vagyunk és mégis tisztel engem. Azt hiszem elértem a célomat! Este volt az Olasz-Ír meccs, és mivel nincs a házban tv, nem tudtam volna nézni, de Pissi lejött velem a faluközpontba és megnéztük a meccset egy kocsmában, mindketten nagyon jól szórakoztunk és az Olaszok tovább is jutottak a legjobb 8-ba! Hatalmas ünneplés volt Monterossoban.

A mai (kedd) nap az első, amit totál együtt töltöttünk, és nagyon élveztem, 3 hetes projektem, hogy megtanítom a gyereket búvárkodni. Ma már 3 órát a vízben töltöttünk gyakorolván a merülést és a hullámok kikerülését. Néha elment játszani a barátosnéival, de mindig visszatért hozzám. Most tökéletes az összhang közöttünk. És ha unatkoznék, a mellettünk lévő napágyakon egy magyar család van, az apuka olasz, az anyuka magyar, a 3 kislányuk folyékonyan beszél olaszul, egyből megszerettek és mostmár nem is szállnak le rólam, úgyhogy a strandon végig gyerekekkel lehetek, juhéé! DE kezdem élvezni, micsoda fordulat!
Szóval most röviden és tömören ennyi, majd még írok, ha történik valami izgalmas, persze minden izgalmas, mert gyönyörű helyen vagyok (lehet utálni), de mint oly sokszor elmondtam már, minden jobb lenne, ha Ti is itt lennétek Velem!

Zárásképpen pedig jelentem, húgom elutazott Amerikába, és családi hagyományként, ő is elkezdte írni a blogját, olvassátok és kommenteljetek!

Bocsánat kedves rajongóim, kicsit eltűntem. Ennek az oka, hogy az okostelefonom teljesen lefoglalja az időmet és ezzel egyébként a barátaim agyára is megyek. Najó, csak viccelek, igazából annyi dolgom van, hogy nem érek rá megírni magasröptű gondolataimat, nem akarok sosem a házban maradni, hanem amint lehet, megyek ki a szabadba, a napsütésre, a tengerpartra!

Nizza: Így az év végére sikerült eljutnom a Francia Riviérára is, össze akartam hasonlítani, mi a különbség a francia és az olasz oldal között. Jelentem, semmi! Mindkettő csodálatos J Még az év elején megismerkedtem a CouchSurfing segítségével egy magyar sráccal, Steve-el, aki Marseilles környékén dolgozik és azóta tervezgettük, hogy találkozni fogunk, végre most kivitelezhetővé is vált a terv. Péntek este a munka után felültem a vonatra és 3 óra múlva Nizzában voltam, az út már megint gyönyörű volt, végig az olasz riviérán! Sajnos szombaton nem volt valami jó időnk, a felhők nagyban zavarták a jó képek készítését, de azért sikerült találnunk egy-két szép helyet így is. Nizza nagyon aranyos, olasz-francia város, tele turistákkal és bárokkal, éttermekkel és strandolókkal, gazdagokkal és szegényekkel. Engem megragadott a hangulata, el tudnék ott tölteni egy kis időt, viszont még mindig nem vagyok kibékülve a francia nyelvvel, számomra megtanulhatatlannak tűnik :/ Steve nagyon jófej srác, nagyratörő ám megvalósítható álmokkal, kicsit irigylem is őt, és biztos vagyok benne, hogy Neki sikerül majd valóra váltania őket. Mint külföldön élő magyar, ő is azt vallja, hogy nincsen értelme visszatelepülni Magyarországra, ha nekiindul az ember, külföldön lehet érvényesülni és olyan életkörülményeket teremteni, amelyek emberhez méltóak sőt, átlagon felüliek. Ezt a gondolatot próbálom meg mindig rögzíteni a fejemben, csak hogy el ne feledjem, amikor vissza kell mennem egy hónap múlva kis Hazánkba…

Itt  a   nyár!

Vége a sulinak, vége az én sulimnak, vége Pissi sulijának, vége a szabadságomnak J Megcsináltam az olasz B2 tesztet, és egészen jól sikerült, ez azt jelenti, középfokon beszélek olaszul. Annyira nem is rossz azért J

Az olaszok szerint évek óta ez a legszarabbul kezdődő nyár, ugyanis nem tudhatod, hogy aznap esni fog-e az eső vagy megpusztulsz a kánikulában. Ezt én is érzékeltem, egyszerűen nem lehet tervezni előre programokat, mert sosem tudhatom, hogy alakul az aznapi időjárás. Én már hetek óta elkezdtem a Napozás-projektet, így kellemes alap-barnaságom van, az ismerősök lépten-nyomon megdicsérnek, hogy milyen jó nekem, hogy Hawaii-on jártam :DSzisztematikusan kell ezt csinálni, elkezdeni minimum 30 faktorok krémmel, majd 20-assal folytatni és végül jöhet a kókusz illatú napolaj! Ez az én stratégiám, a színem gyönyörű, de sosem égtem le! Reméljük a bőrrák is elkerül majd J Sajnos a hét közben nem nagyon akad alkalom arra, hogy lemenjünk a strandra, a hétvégén meg mindig rossz az idő. DE most hétvége különleges volt, mert szerencsénk volt az idővel, és szabadok is voltunk! Sajnos Zsóka barátnőnk nem lehetett velünk, mert sürgős érettségije volt Magyarországon (emelt olaszt csinált, az írásbelije 80% a szóbelit nem tudjuk, de biztos nagyon jó lett!!!), de itt járt Dorka bátyja, így azért hoztuk a 4-es alapfelállást. Péntek este szokásosan jót buliztunk a városban, most volt az első olyan este, amikor azt éreztem, hogy tényleg itt a nyár, és egy csodaszép mediterrán városban lakok J Egy szál papucsban és pólóban táncoltuk végig az estét a Banano Tsunamiban majd a 261-ben és egyesek állítása szerint hajnali 5-kor értünk haza, miután megfürödtem a Piazza Corvetto virágágyásának locsolórendszerében,  wow!! Jólvan na, meleg volt!

Szombaton Dorka és Balázs elmentek Portofino-ba, mi meg Zsófival kimentünk Camogliba a beach-re, majd a testvérpár is csatlakozott hozzánk. Annyira meleg volt, hogy a bikini is lefolyt rólam, a víz hőmérséklete viszont most érte el az optimális határt, végre nem sziszegve mentünk a vízbe, hanem örömködve! Gyerekek, ez hiányzik Magyarországról, a tenger! Higgyétek el, az emberek sokkal boldogabbak lennének, ha hétvégén a jó kis pacalebéd után le tudnának menni a partra és a napfényben fürdőznének! Ha miniszterelnöknek akarnék indulni, én biztos azzal kampányolnék, hogy ha engem választanak meg, akkor bevezetem Magyarországra a tengert!!! Imádom ezt az érzést, hogy gondolok egyet és egy óra múlva már lent is vagyok a festőien szép Camogli homokos-kavicsos tengerpartján!

Mostantól a blogom tele lesz utalásokkal arra, hogy miért nem akarok hazamenni és miért akarok itt maradni, ezért előre is bocsánatot kérek, de ahogy közeledik a VÉG, egyre rosszabbul érzem magam, nem akarom itt hagyni szeretett városomat és a barátaimat L

A héten nem csak a nyár kezdődött el, de a FOCI EB is, és mint tudjuk, az olaszok eléggé élen járnak ebben a témakörben. Hál’istennek a magyarok nincsenek bent az EB-ben, különben nagy dilemmában lennék, kinek szurkoljak J Egy nagy probléma van, amit egyszerűen nem is tudok megmagyarázni: Genovában nincsenek szabadtéri kivetítős helyek, ahol az emberek együtt nézhetnék a meccseket! Pesten kimész a Szabadság térre és minimum 3-400 olasz/spanyol/portugál/angol drukkert találsz (nem tudom, hogy hoztam létre ezt a becslést), míg itt…semmi. Be lehet menni a mini kocsmákba vagy otthon! NA, látjátok, nem vagyok negatív mindig, most írtam egy pozitívumot Budapestre :D  Valószínűsítem, hogy az EB ideje alatt ezért sokat fogunk tanyázni Cristiano-ék lakásában, mivel nekik van egy elég nagy tv-jük és egyébként is, mindig náluk gyűlik össze a nép. Vasárnap este volt az olasz-spanyol meccs, ház az gyerekek, megért egy misét! Dorka-Balázs-Én átmentünk Crishez 3 doboz pizzával és innivalóval, azt hittem csak mi leszünk. Ellenben a lakás már tele volt az olasz barátainkkal, voltunk kb 12-en, ami abban a mini lakásban elég nagy szám! Ahogy Tünde mondta, már csak a fiúk gólreakciója miatt is megérte elmenni, a folyamatos kommentárok a bíróra és a spanyol csapat még csak hagyján volt, de amikor az olaszok belőtték a gólt, a fiúk önkívületi állapotban kerültek, ordítottak, sikoltoztak, ölelkeztek, mi meg szakadtunk a röhögéstől!

Forza Azzurri!!!

Már egy jó ideje izgatta a fantáziámat a gondolat, hogy le kéne cserélni az antik Sony Ericsson telefonomat, amit majdnem 4 éve kaptam Írországos kiutazásom előtt. Nagyon szeretem, aranyos és hűséges társam volt a mindennapokban, de az okostelefonok térhódítása miatt derogálónak éreztem már megjelenni vele. Eleinte nagyon lusta voltam utána járni, hiszen mennyi féle-fajta létezik: iPhone természetesen a legmenőbb gyümölcsös okostelefon, van a HTC, LG, BlackBerry (másik gyümölcsös), Samsung és még sorolhatnám (ez majd pár év múlva vicces lesz visszaolvasni). Na, de vettem a fáradságot, és elkezdtem szörfölni a neten, kutakodni a temérdek információban. Hogy ne szaporítsam a szót: rátaláltam az én tökéletes telefonomra, a Samsung Galaxy Ace-re: okos, szép, sikkes, minden van benne, ami nekem kell. A középkategória tudásban és árban is számomra a legmegfelelőbb: 220 euró körül mozog az ára. A "telefonszakértő" barátaim szerint ez nem is olyan sok, de gagyinak tartják, mert nem olyan fenomenális, mint a nagytestvérei a Galaxy II és III. Szerény véleményem szerint egy féltéglával nem valami elegáns telefonálni, és egyébként is: a telefonom ne legyen okosabb, mint én! 
Szóval szerdán teljesen random módon a kezembe került egy katalógus, az egyik olasz elektronikai bolt nagy leárazását hirdette, és a címlapon ott figyelt az Samsung Galaxy Ace is, mindösszesen 169 euróért (51.000 jó magyar forint). Az akció csütörtök reggel kezdődött, 9-re lementem a nyitásra, Zsóka barátnőm is eljött velem, hogy fizikailag támogasson az őrült olasz vásárlók forgatagában: volt valami hiperszuper Nescafé kávéfőző leárazva 100-ról 49 euróra, erre az olaszok nagyon beizgultak, egymást taposva, közelharcok árán betódultak a boltba és kb. 5 perc alatt el is kapkodták azt a Kincset! Itt zárójelben megjegyezném, hogy szerintem a kotyogós kávéfőzőnél jobbat még nem találtak ki.
Váratlan módon választás elé kényszerültem, az eladó fiú megkérdezte, milyen színt kívánok: fehér vagy fekete?   A színről való döntés egy nő életében elemi fontosságú, természetesen Zsóka a fehéret ajánlotta nekem, én mégis szerényen a letisztult fekete mellett döntöttem. Pár percen belül magaménak is tudhattam életem első Androidos okostelefonját!
Tudásában olyan, mint amire számítottam, külsőre még szebb is. Azonban két baj van ezzel a telefonnal: 
1) csak nettel lehet teljesen kihasználni, 
2) irdatlan sok időt elvesz az ember életéből! 
App-ok százai és ezrei állnak már rendelkezésre az Android marketen, hogy megkönnyítsék az ember életét (vagy elvegyenek egy rahedli időt). Sajnos nincs mit tenni, haladni kell a korral, ezentúl engem is lehet majd látni az utcán AngryBird-özni, a bulik alkalmával be fogok csekkolni a FourSquare-en, az egyetemi órákat végig fogom WhatsApp-olni és minden egyes pillanatban a Facebook-omat fogom csekkolni, hátha a Jancsi vagy a Juliska megbökött engem az elmúlt 2 percben!
Egy szó mint száz, örülök az új szerzeményemnek, ezen a hétvégén fel fogom deríteni őt is és Nizzát is, de ez már egy másik történet...

Pontosan 3 éve jöttem haza Írországból, el sem hiszem, hogy így telik az idő: mintha tegnap lett volna. Aki nem ismerné a sztorimat, annak ajánlom a Timi Carlowban van blogot! Az Erasmus félévemben sok barátra tettem szert, akikkel hál’istennek a mai napig tartom a kapcsolatot. Nyilván nem napi szinten, hiszen nem lenne mit mondanunk egymásnak, az életeink olyan különböző utakon folytatódtak tovább, van aki Amerikában tanul, van aki rögtön munkába állt, van aki utazgat a világban és van, aki babysitterkedik (Én). Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne veszítsem el ezeket a barátságokat, ebben a 3 évben mindig kerestem az alkalmat, hogy meglátogathassam őket, és nagy örömömre ők is így állnak a dologhoz:  Jesse és Juhani (Finnek) kétszer is voltak már nálam Magyarországon, Martin (Német) is kétszer, plusz egyszer én is elmentem hozzá Hannoverbe, Claire (Francia) kétszer volt Budapesten, majd 2 évvel ezelőtt mindannyian, akiket felsoroltam elmentünk együtt Franciaországba, Lille-be, megünnepelni Marine (Francia) barátnőm szülinapját, ahol megannyi francia erasmusos baráttal találkoztunk.

Genovai létem során sajnos nem volt elég időm, hogy utazgassak és meglátogassam valamelyiküket, de szerencsémre Marine barátnőm elég közel lakik hozzám (Lyon) és elhatározta, hogy meglátogat engem az egyik hétvégén J Május 17-én érkeztek kocsival a barátjával, Sebastien-nel, a srác 34 éves és van egy kisfia, így tehét Marine mostohaanyukává vált. Ezt el sem tudtam volna róla képzelni, tekintve hogy 3 évvel ezelőtt mennyire más volt a személyisége, nem szerette a kötöttségeket és állandóan bulizott. Mára keményen dolgozó nő lett belőle és van egy családja. Ilyenkor érzem azt, hogy én le vagyok maradva a barátaimhoz képest, de szerencsére ez a depressziós érzés elmúlik, amikor fény derül arra, hogy nem minden arany, ami fénylik… (ezt most nem részletezném). Szóval csütörtök reggel érkeztek, rögtön egymás nyakába ugrottunk! Elmentünk reggelizni a napfényes Piazza San Lorenzo-ra, megittuk a reggeli cappuccino-t és ettünk mellé focaccia-t. Mint hogy régen is, be nem állt a szánk, annyi mindent kellett egymásnak mesélnünk. Sajnos nem tudtunk sok időt együtt tölteni, mert nekem dolgoznom kellett, így megbeszéltük, hogy ők elmennek Firenzébe csütörtök-pénteken, és péntek este újra találkozunk.
Pont a „legjobb” hétvégét választották, ugyanis május 20-án vasárnap volt Pissi elsőáldozása is. Mint már említettem, ez itt grandiózus ünnepnek számít, olyan mint egy kis esküvő, az egész család összegyűlik és elhalmozzák a gyerekeket ajándékokkal. A problémát az okozta, hogy sokat kellett segítenem a családnak, így kevesebb idő jutott Marinékra. Elkéretkeztem a családtól estére, hiszen a barátaimmal akartam tölteni az időt. Elengedtek, de közben Pissi rosszul lett (mint mindig, ha Nagy izgalom éri) és egész délután hányt, majd elaludtà el tudtam este menni J  Elvittem a kedves párt egy Pizzériába, a Piazza dell’Erbe-re, azaz a város központjába, majd mászkáltunk a Vicoli-ban, megmutattam nekik a kedvenc helyeimet, végül kikötöttünk a Mosamba-ban, ami egy latinos táncos est, és ott roptuk Marine-al 1-ig. Én maradtam még volna, de a barátja annyira szenvedett, hogy muszáj volt hazamenniük aludni. Hát igen, ő már nem fiatal, 34 év megviseli az embert. Csak az bánt, hogy Marine is kezd hozzá hasonulni, pedig ő még csak 24 éves…
Szombaton reggel a Luziék befogtak engem, hogy segítsek az ünnepség előkészítésében, így felvágtam 5 kiló epret, tzatziki szószt kevertem, tramezzini szendvicskéket készítettem, majd átmentünk a nagymamához (ahol rendezték a bulit) és ott rendezkedünk. Szerencsére 2-kor elengedtek, és el tudtam menni Marine-ékkal kicsit várost nézni. Beültünk a kocsiba, és kitűztük úticélnak Savona-t, közben pedig megálltunk a Riviérán több kis városkába is, gyönyörű képeket készítettünk és játszottunk a tengerparton. Savona 1 óra autóútra van Genovától és egy nagyon hangulatos kis városka, igazi mediterrán kikötő, innen indulnak a nagy tenger- és óceánjáró hajók Ligúriából. Egyszer szívesen elmennék egy ilyen útra, de egy hét kb 700-800 euróba kerül (ha szeretnél legalább egy ablakot a szobádra), így majd talán legközelebb J Körbejártuk a várost, majd kiültünk a naplementébe a kikötőben, és elszürcsöltünk egy koktélt, majd beültünk egy étterembe és a hétvégét megkoronáztuk egy igazi Genovai Pesto-s tésztával (isteni volt).  Sajnos vasárnap már nem tudtam velük találkozni, mert családi kötelességeim voltak, így szombaton este elváltunk. Nagyon örültem azért ennek a pár órácskának is, amit együtt tölthettünk, reméljük a barátságunk ki fogja állni az idők próbáját és hamarosan találkozni fogunk újra! Mielőtt ez megtörténne, azonban, elmegyek nyárok egy kicsit Finnországba, meglátogatni Jesse-t és Juhani-t, tehát a júliusom úgy fog kinézni, hogy hazamegyek innen Genovából kb július 9-én és 17-én már repülök is Helsinkibe, nagyon izgatott vagyok az út miatt, mivel még sosem jártam Odafent. Tudom, nem aprózom el a dolgokat, de mozgásban kell lenni, amíg lehetséges J

Vasárnap (május 20): Pissi Prima Comunione, azaz elsőáldozása. Már hetekkel ezelőtt elkezdődött a nagy készülődés, meghívókat gyártottunk, kajákat terveztünk, székeket szereztünk be, ruhát varrtunk stb stb… Én is eléggé aktívan be voltam vonva ebbe a projektbe. Úgy terveztük, hogy 10:30-ra lemegyünk a templomba, ezért én már 9-kor felkeltem, hogy készülődjek. Meglepetésemre senki nem volt már itthon, egy cetli várt: „A templomban találkozunk”…. kedvesek…. azt hittem énis a család tagja vagyok, de így a 9. hónapom végén egyre jobban körvonalazódik bennem, hogy tévhitekbe ringatom magam. Lementem a templomba, ahol már megannyi rokon tömörült megannyi ajándékkal a kezükben. Természetesen mikor kezd el zuhogni az eső? Hát persze, amikor csiniben, magassarkúban tipegek le a cicakövön… a szertartás maga szép volt, a gyerekek aranyosak voltak, Pissi is ügyes volt, ezek után átmentünk a nagymama teraszára, és megkezdődött a családi buli. Kissé feszélyezve éreztem magam, mert sok mindenkit nem ismertem, és sajnos Luziék sem mutattak be a családnak, így csendesen meghúztam magam a gyerekek asztalánál és hallgattam a fiatalok csicsergését. A kaja nagyon jó volt, főleg a precízen felvágott eper, meg persze az általam készített Kókuszgolyó, ami olyan nagy sikert aratott, hogy egyből megtanulta a família, ki is vagyok én J Pissi jó nagy adag ajándékot kapott, de azt mondom, hogy még a racionalitás talaján tudott maradni a család összes tagja: táskák, fülbevalók, ékszerek, kreatív cuccok, emlékkönyvek stb… Ellenben sok osztálytársával, akiknek iPad-et, iPhone-t, Blackberry-t meg ehhez hasonlókat ajándékoztak. 9 éveseknek… Bár miért is akadnék ki? Ilyen a genovai Rózsa-dombi élet!

Miután visszajöttem Magyarországról úgy tűnt, minden a megszokott formában folytatódik tovább: apuka ideges, a kislány ideges, az anyuka ideges, Lollo pedig nem csinál semmit. Giulio-t megműtötték május 3-án, sérve volt, és így kapott 10 nap szabadságot, hogy kipihenje magát, regenerálódjon. Ez azt jelentette, hogy 10 napig el sem hagyta a házat. Ez abból a szempontból számomra rossz volt, hogy mindig a nyakamon lógott, felügyelte, hogy mit csinálok itthon, és néha hőzöngött, hogy Jajj megint nem csináltam meg valamit időben. Egyre jobban idegesít engem ez az ember, ki kéne találnia valami új hobbit (lakáson kívül) hogy lefoglalja a felesleges energiáit, amit itthon vezet le, a családon és rajtam. Ebben a 10 napban bedigitalizálta az összes régi kazettára vett családi videót. Oké, jó időtöltés, nade itthon!! Így minden erőmmel azon voltam, hogy amikor tudok, leléphessek itthonról. Szerencsére ebben segítségemre voltak a csajok, mostmár 4-en alkotunk egy csoportot, Dorka az új babysitter a Maryni családnál, nagyon jó arc lány, szórakoztató :) Elkezdtünk társasjáték esteket tartani, ez már nagyon hiányzott nekem, életemben először játszottam Rizikót, L'isola di Fuoco-t (a Tűz szigete), de próbálkoztunk kockapókerrel, a Jungle Speeddel, a Hotellel stb.  Így négyesben még a bulizás is jobban megy. Előző hétvégén elmentünk péntek este (a társasjáték után) a városba, ahol találkoztunk a régi megszokott bandámmal, az olasz haverokkal. Ők is kezdenek az idegeimre menni, mert mindig ugyanaz a nóta megy, mindig ugyanazokra a helyekre járnak, és a beltenyészet egyre csak burjánzik (erről majd egy másik bejegyzésben). Mivel a két Zsófi fáradtak voltak, így hazamentek, én meg Dorkával nekivágtam az estének, és mind a ketten nagyon jól szórakoztunk, megismerkedtünk egy pár helyes, értelmes pasival. Persze én mindig szkeptikus vagyok az olaszokat illetően, de talán most nem nagyon fogtunk mellé. Már a fejemben van a következő cikkem, ami a pasikról fog szólni (ujjongjatok lányok). Addig is előttem áll még a következő hétvége, és nagy örömömre nem leszek egyedül, mert meglátogatott kedvenc francia barátnőm, Marine itt Genovában! Sajnos a munkám miatt nem tudok sokat ráérni, de mivel a barátjával jött, így lefoglalják magukat akkor, amikor én nem tudok velük lenni. Jó újra látni így 2 év után, az élete teljesen megváltozott, mostohaanyuka lett és így eléggé nagy felelősség nyomja a vállát. Vasárnap lesz Pissi elsőáldozása, amire gőzerőkkel készülünk, a nyomás egyre nagyobb, a Luzi család egyre elviselhetetlenebb. Szegény kislány....

A húsvéti szünetben eléggé meg voltam zuhanva lelkileg, mivel az olasz kirándulás nem jött össze, haza pedig nem tudtam menni, hogy az ünnepet együtt töltsem a családommal. Ezekben a napokban foglaltam le a repjegyemet a május 1-es hosszú hétvégére. 
Kissé zsúfolt volt ez az időszak, mert éppen hogy csak hazajöttem szerdán Jucitól, szombaton már álltam is tovább Magyarországra. Szerencsére a Luziék eléggé rugalmasak voltak, amikor Angliában voltam, ők leutaztak Rómába a nagyszülőkhöz, amikor meg hazamentem Pestre, lementek Monterosso-ba a tengerparti házukba takarítani (csórikáim, végig esett az eső és szar idő volt). Szombaton tehát összepakoltam a cókmókomat, és egy kézipoggyásszal nekivágtam Milánónak, najó, nem vittem magammal, leadtam a Milánói pályaudvaron csomagmegőrizni. Úgy gondoltam 4 óra csak elég lesz, hogy bejárjam Milánó városát: tévedtem! 2 óra is elég lett volna. Lehet, hogy én lakok extrémen szép városban és eltorzult a szépérzékem, de Milánó nagyon csúnya volt: üvegpaloták, business centerek övezték utamat, majd elértem a Louis Vuitton/Gucci/D&G utcába, ahol elég szakadtnak éreztem magamat a divatmacák áradatában. Mint már említettem Monte Carlo-s bejegyzésemben, nem igazán szeretem az extra gazdag emberek felvonulását. Ami szép volt Milánóban: az üvegtetejű bevásárlóutca (tőlem 5 percre van egy ugyanolyan) és a Dóm. Ezért hát csalódottságomban elővettem Harry Pottert a táskámból (olaszul), és kiültem a Dóm térre olvasgatni és napozni. Ja, hozzáteszem Olaszország ez évi legmelegebb napját sikerült kiválasztanom a városnézésre. Hamar hazaértem Budapestre, a Ryanair kedvenc légitársaságom (ez ironikus volt) 15 perccel előbb is szállt le. Anyu és Szilvi a kedvencemet készítették el nekem a hajnali 1-es kajálásra: görög saláta <3  Jó volt újra a saját ágyamban aludni és nagyon örültem, hogy újra láthatom a családomat, a házunkat, Marcit és Mollit. Mivel csak 3 napra jöttem, így nem volt idő, amit vesztegethetnék, vasárnap reggel szülőkkel együtt megreggeliztünk, elmentem bevásárolni a Tescoba, bementünk a városba Szilvivel elbúcsúztatni a legénybúcsús csoportját, ezek után a szüleim kivittek minket Kisorosziba, ahol találkoztam a barátokkal, ott volt mindenki: Era-Dávid-Ildi-Miki-Misi-Bence-Szilvi-Timi <3 Nagyon örültek nekem és én is örültem nekik, hiszen lényegében miattuk jöttem haza. Sajnos tudom, hogy így együtt sosem leszünk Genovában, ezért nekem kellett mozgósítanom magam. Hacsak 1 napra is, de visszahoztuk a tavaly nyári Kisoroszi feelinget, jókat beszélgettünk, grilleztünk, boroztunk, vizipipáztunk. A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, de én nagyon jól éreztem magam, sajnos idén nyáron már nem leszünk így együtt, mert Szilvi disszidál Amerikába 3 hónapra :(
Hétfőn hazamentünk és el is kezdtem a Pesto-s lasagne elkészítését Kiss Balázs számára, ez volt a másik motiváció, amiért hazajöttem :) Áthívtam Andit is és elcsevegtünk a világ dolgairól, vele sem fogok sokat találkozni idén, mert nyert egy ösztöndíjat Bonn-ba, így szeptembertől novemberig biztos ott fogja tölteni a napjait. Este találkoztam Ancsáék bandájával, kimentünk a Farkaserdőbe szalonnát sütni (rá sem bírtam nézni a szalonnára), majd átmentünk a jó öreg Pillangó kocsmába, ahol még nagy örömömre Bálint is megjelent. Egy este volt, de nagyon sok emberrel tudtam újra találkozni. 

Május 1-én családi napot tartottunk, elmentünk a Széchenyi fürdőbe mind az öten, igen, mert már 5-re növekedett a család létszáma Kiss Balázzsal. Az elmúlt 10 évben (amikor volt) mindig az én pasijaimat hurcoltuk a családi programokra, most Szilvi pasija következik (bár megemlíteném, hogy a KIA 7 személyes :P ). Iszonyatosan meleg volt, én szépen átsültem, megpirultam, egy kellemes barna színt szedtem magamra. Kimentünk a városligetbe is majálisozni, de nagyon nem tetszett, amit ott láttam: Dopeman koncert/politikai párok kivonulása... ezek azok a dolgok, amik engem nem csak hogy nem érdekelnek, de rosszul vagyok tőlük...Hát röviden ennyi, elszállt ez a 3 nap, sok emberrel szerettem volna még találkozni, de egyszerűen nem fért bele az időmbe, de majd nyáron! :) Szerda reggel a hajnali 6-os géppel jöttem vissza Milánóba, majd 11-es vonattal Genovába, és 1-re már Zsófinál voltam és sztorizgattunk, hogy miből is maradtam ki a hétvégén. 
A téli szünettel ellentétben, most örültem, hogy visszajöttem. Jön a nyár, a jó idő, Genova egyre szebb és izgalmasabb, szeretem a városomat! Attól tartok, ha haza kéne/kell majd mennem, rosszul fogom majd magam érezni Pesten. Az elmúlt 2 hétben sok időm volt gondolkodni, miközben utazgattam, reptéren vártam, buszon/repülőn ültem: Miért mennék én vissza Budapestre? Szeretem Olaszországot, és nagyon jól érzem itt magam. Amikor hazamegyek, mindig elszomorodok, ha az utcán sétálok, meglátok egy benzinkutat és 455 Ft a benzin, bemegyek a Tescoba és a kedvenc csokim 1,5* annyiba kerül, mint előtte, közben mindenki azon panaszkodik hogy szétdolgozza magát és alig keres valamit. Ezért menjek vissza? Vagy a halál unalmas BME-ért, ami megadta nekem a végső lökést, hogy otthagyjam 1 évre a sulit? Itt is nehéz az élet annak, aki nem a Rózsadombon lakik, nehéz munkát találni és elhelyezkedni, főleg annak, aki nem tud perfektül olaszul. Mellesleg a legjobb barátnőm is külföldön lakik és elkezdte kialakítani az életét Angliában, tudnék még sorolni barátokat, akik szintén otthagyták Magyarországot, nincs egyszerűen motivációm, hogy visszamenjek. A következő 2 hónapban azon leszek, hogy kitaláljam, mit szeretnék kezdeni magammal a jövőben, elkezdek munkát keresni, az önéletrajzom már készen van, és ha esetleg kiválasztott leszek, és nekem sikerül, akkor...elgondolkozok, hogy is rendezkednék be egy igazi, felnőtt, külföldi életre. Hope the bests, kérlek Titeket kedves barátaim, olvasóim, hogy támogassatok, akármi történjen is a jövőben velem, remélem Ti mindig visszavártok majd! :*

A repjegyet már februárban lefoglaltam, a családdal is lebeszéltem, hogy április 20-tól 25-ig lelépek Angliába, hogy meglátogassam legjobb barátnőmet, Juditot és barátját, Petit. Kb. 1 éve költöztek ki Nottinghambe, hogy szerencsét próbáljanak a nagyvilágban, mint sok más magyar honfitársunk. Neki ez be is jött, felvették a Café Nero-ba pultosnak, majd 1 év alatt előre küzdötte magát a ranglétrán, és már majdnem Café menedzser :) November óta nem láttuk egymást, így már izgatottan vártam az újraegyesülést. Genovából repültem Londonba, majd onnan egy rövidke 4,5 órás buszút után megérkeztem Robin Hood városába, Nottinghambe. Megjegyzés: legközelebb East Midlands-be kell repülni. Nagyon szép kis házban laknak négyesben egy másik magyar párral, Vikivel és Balázzsal, első este Jucikám nagyon finom vacsorával várt, megismerhettem lakótársait. Szombaton volt a királynő születésnapja, ez alkalomból buli volt az utcákon, felvonulás, zene, fesztivál, még Robin Hooddal is találkozhattam! Az idő kegyes volt hozzánk, nem áztunk el nagyon. Itt meg kell jegyeznem, hogy utálom az angol időjárást! Nem tudhatod, mikor szakad rád az ég és mikor kell napszemüveget venned. Előjöttek az Írországos emlékképeim, mondjuk ez folyamatosan megtörtént a 4 nap alatt, ez a két szigetország annyira egyforma: esik az eső és az emberek nagyon furcsák. A tájkép hasonló, sok a bárány és a zöldellő rétek, az emberek hőérzékelése viszont kifejezettem megérne egy esettanulmányt: míg itt Olaszországban a nép kabátban és sálban jár 20 fokban (mert reggel kicsit hüvi volt), addig az angolok fittyet hánynak a hőmérőre: naponta már van vagy 1 óra napsütés is, rövid nadrágban/szoknyában és pólóban járnak, esőben is!
Nottingham nagyon aranyos, egyetemi és ipari városka, ahol 4 Café Nero található, mindegyiket megnéztük Judittal, de engem természetesen az érdekelt a legjobban, ahol ő dolgozik. Nekem úgy tűnt, hogy aranyos kollégái és vendégei vannak, szombat este hivatalosak voltunk egy szülinapi zsúrra, amire az egyik kedves vendégük hívott meg: a néni 70. életévét töltötte be és együtt ünnepelt a 21 éves unokájával.
Megismerhettem az "igazi angol konyhát": cukor-olaj-zsír-cukor-szénhidrát. Elismerem, az olasz családom nagy hatással volt rám az elmúlt hónapokban, teljesen megváltozott az étkezésem, én sem tudom már problémák nélkül megenni a nehéz kajákat, kifejezetten idegesít ha valami túl cukros vagy túl zsíros. Genovában az emberek alapvetően vékonyak, Angliában pedig alapvetően kövérek, ezt a kontrasztot az utcán, az étteremben és a ruhaboltokban lehet észrevenni. 
Vasárnapra már előre szerveztünk egy hiper-szuper programot: Juditéktól pár mérföldre fekszik egy hatalmas vidámpark, az Alton Towers! Az újonnan vett kocsival elautóztunk ebbe a szórakoztató központba, már az út is megért egy misét: gyönyörű zöldellő táj, izgalmas fényviszonyok, festett seggű bárányok övezték utunkat. Gyermeki lelkesedéssel mentünk be a vidámparkba, ahol megannyi izgalmas játék található, de mi elsősorban a félelmetes hullámvasutakra koncentráltunk. Mindenre fel akartunk ülni, ami gyors, átfordulós és sikoltozni lehet. (Youtube linkek következnek, érdemes megnézni!!) Először a Nemezist próbáltuk ki, majd az Air-t, ami a repülés élményét mutatta be, a Thirteen meglepetéssel várt minket (neten azt írják, hogy a világ eddigi egyetlen hullámvasútja, ami "ledobja" az embereket, bocsi, ha lelövöm a poént :D), felültünk a Rita-ra, ami egy Forma1-es autó sebességével lövi ki utasait, Judit kedvence pedig az Oblivion volt, ami konkrétan függőlegesen zuhant utasaival a földben lévő üregbe. Csodás napot töltöttünk el  itt, leszámítva az esőt, amikor szétáztunk, de ez végülis normális Angliában :) 
A maradék két napban igazából nem csináltunk semmi érdemlegeset, a célom az angliai utazással nem az volt, hogy várost nézzek, hanem hogy barátnőmmel, Judittal töltsek egy kis időt, hiszen olyan régen láttuk már egymást! Shoppingoltunk a Primarkban, kávéztunk a Café Nero-ban és esettanulmányt írtunk Juci állásinterjújára, ha minden jól megy, kap egy nagyon jó adottságokkal bíró állást!
Sajnos azonban ez a 4 nap nagyon hamar eltelt, és már indulhattam is vissza Genovába, végkövetkeztetésnek elmondhatom, hogy büszke vagyok Juditra és Petire, hogy ilyen szép kis életet alakítottak ki a kevésbé szép Angliában, van egy aranyos kis házuk, egy jobb-kormányos autójuk, munkájuk, már csak a macska meg a gyerekek hiányoznak :)
A repülést nagyon élveztem vissza Genovába, mert a gép pont úgy szállt le, hogy látni lehetett az egész várost. Különös jelenségre lettem figyelmes: amikor megláttam szeretett városomat, libabőrös lettem a látványtól! Elfogott egy euforikus érzés, hogy végre itthon vagyok, szörnyen boldog voltam, hogy Genova az én városom, mostmár úgy érzem, ide hazatérek!
Április 25 itt nemzeti ünnep, így szabadnapom volt, amint megérkeztem a repülővel, hazasiettem, ledobáltam a cuccaimat és siettem ki Nervibe a parkba, ahol barátaim már vártak, az angol felhőkből a nervi napsütésbe ugrottam potom 2 óra alatt, a parkban Jungle Speed-eztünk, játszottunk, gitároztunk és néztük a háborgó tengert. Igen, itthon vagyok!

El sem hiszem, de Ezt is megértem!

Ha jól számolom már majdnem 8 hónapja vagyok Genovában, a Luzi családnál, hányadtatott sorsom volt elég sokáig, összetűzésekbe keveredtem sokszor Giulioval és főleg Pissivel. És akkor tegnap Pissi megajándékozott ezzel a arany medállal! Lefordítom: Első helyezés, Timea Egyed, a legjobb babysitter a világon! 
Szóhoz sem jutok...
Este a vacsinál Pissi megmutatta a medált a szülőknek is, látnotok kellett volna az arcukat, a megdöbbenést! Giulio rögtön elkezdte: "Jajj de Pissi, a világon?? És mi lenne, ha versenyt rendeznénk köztünk, a Maryni család, a Lugaro család és....között, akkor is ezt mondanád, hogy...." Bocsi, de ezt a kommentet elengedtem a fülem mellett, büszke vagyok, hogy a gyerek, akire vigyázok engem tart a legjobb babysitternek a világon <3 <3 <3

Végülis jól alakult a Húsvétom, nem volt olyan katasztrófa, mint ahogy először gondoltam. Rá kell döbbennem minden pozitív élménynél, hogy "No matter, what", ha elég nyitott vagyok, akkor megoldódnak a problémáim és megtalálom azokat az embereket, akik hasonló cipőben járnak, mint én. Így történt ez Húsvét hétfőjén is, amikor egyik olasz barátom meghívott, hogy túrázzunk együtt ezen a "szép" tavaszi napon. Az olaszok szokása ugyanis erre a keresztény ünnepre, hogy a vasárnapot együtt töltik a családdal, esznek-isznak, majd hétfőn (aminek a neve Pasquetta, tehát húsvétocska) Kötelezően mindenki Kirándul, akármilyen idő van... Szóval Gianluca barátom kitalálta, hogy menjünk fel a Casella vasúttal Casellába, amely egy kis falucska Genovától északra, a hegyekben. Örültem, mert 5-en összegyűltünk, 3 magyar csaj és 2 olasz fiú, Tünde és Bogi jöttek el, ők voltak azok, akik szintén Genovában ragadtak az ünnepre. Bogi új barátnő, már jó ideje lakik Olaszországban, ő is babysitterként kezdte pályafutását és most aktívan munkát keres. A fiúk pedig Gianluca és Lorenzo, velük már a kezdetektől ismerjük egymást. Szóval megérkeztünk a túra helyszínére, Casellába, ahol az ég sötétszürke volt, majdnem ránk szakadt az ég, a fiúk felkészületlenül jöttek, nem tudták, hol van túraútvonal (nagyszerű) így elindultunk Valamerre, és leültünk egy réten. Vittem magammal egy azaz egy darab frizbit, ez volt az összes játékunk. Elbeszélgettünk, megebédeltünk a réten, majd a gusztustalan időre tekintettel indítványoztam, hogy menjünk vissza a kisvonattal Campi-ig és onnan sétáljunk haza. Ez az a túra, amit már 2* is megtettem, először még novemberben a lányokkal, meg most pár hete anyuékkal. Nekem nem volt újdonság, de a fiúknak igen, meg is lepődtem, hogy nem ismerték eddig ezt a gyönyörű útvonalat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, és kisütött a nap, szikrázó napsütésben néztünk le szeretett városunkra a hegyekből. A húsvéti locsolás sem maradt el, elmeséltük a fiúknak, mik a magyar szokások, erre Lorenzo előkapta a vizes flakonját és nyakon öntött minket, miközben a "Zöld erdőben jártam"-ot szavalta (természetesen a mi segítségünkkel), cserébe kapott is piros illetve kék tojást, amit én festettem, minden eshetőségre felkészülve :)  Húsvét estére pedig kocsmázást szerveztünk, hiszen mit ér az ünnep alkohol nélkül; elmentünk este a Morettibe, ahol kb. senki nem volt, viszont nagyon jó zene mert, így nem érdekelt minket, hogy csak mi táncolunk, hajnali 1-ig roptuk.

Sokat gondoltam közben az otthoniakra, rossz érzés ilyenkor nem otthon lenni, tudom, hogy ők most éppen mit csinálhatnak, és tudom, hogy én ebből kimaradok. ezért írtam Szilvinek egy SMS-t, hogy szórakozzanak helyettem is és készüljenek fel, tegyék magukat szabaddá április 29-től május 1-ig. Hogy miért? Mert hazamegyek!!! Igen kedves olvasó, végülis nem bírtam ki, hogy júliusig itt legyek, nagyon hiányzik a családom és a barátaim. Pont kapóra jött a 4 napos ünnep május 1 körül (ami persze itt nem 4 napos sajnos, de a családtól elkértem azt az egy hétfői napot, és beleegyeztek), szóval április 28-án szombaton vonatra és repülőre szállok és meglátogatom az otthoniakat. Ryanairrel megyek, már előre félek, nincsenek jó tapasztalataim ezzel a légitársasággal, dehát, ők a legolcsóbbak. Plusz a Wizzair megszüntette a Pisa-i járatot, egyetlen lehetőségem Milánó Bergamo. Ha már Milánóban járok, el fogok tölteni ott pár órácskát és meg fogom látogatni a várost, shame on me, még sosem voltam!! Tehát aki szeretne velem találkozni és ebben az időintervallumban Pesten lesz, ne habozzon kontaktolni velem!
Kissé zsúfolt lesz a következő 2 hét, ugyanis 20-án pénteken utazok Angliába, meglátogatom Jucust, aki már nagyon vár, és én is nagyon várom már őt! 5 nap kikapcsolódás, április 25-én jövök vissza Genovába (ami by the way nemzeti ünnep, úgyhogy nem kell dolgoznom), majd 28-án már megyek is haza. Juhéééé!!!

Egy kicsit akkor beszélek a családról is: az elmúlt pár hétben egészen normálisan viselkednek velem, volt egy kis összetűzésünk Giulioval kb 2 hete, de most nem hagytam magam és megmondtam neki a véleményemet, szerintem ő is elgondolkozott saját magán, és azóta mintha kedvesebbek lennének. Tudom, hogy minden csoda 3 napig tart, de most még örülök, hogy összhangban vagyunk. Pissi semmit sem változott, bár már 8 hónapja vagyok itt és kezdem őnagyságát kiismerni, tudom kezelni a hangulatingadozásait. 3 hónap várakozás után a héten végre megkapta a fogszabályzóját, ami kivehető, de minden nap hordania kell a suliban meg itthon is. Nem nagyon értettem a konstrukciót, mert pont ugyanolyat kapott, mint anno Szilvinek volt, és neki csak este kellett betennie. Plusz abban a szerkezetben nem igazán tud (még) beszélni, nem értem, a suliban hogy fogja használni, nade mindegy, ők tudják. Cukin néz ki a fogszabályzóban :)

Megkaptam az egész húsvéti szünetet szabadságnak, így csütörtöktől egészen hétfőig nem kellett volna dolgoznom. Azt terveztük Tündével, hogy elmegyünk 4 napra Bolognába. Sajnos barátnőm megbetegedett, ezért ezt a tervet el kellett vetnünk, Genovában ragadtam (annyira belevaló még nem vagyok, hogy egyedül vágjak neki egy 4 napos túrának). Más tervet kellett kieszelnem. Csütörtökön egész nap az olasz és angol önéletrajzomat írtam, és be kellett látnom, hogy nem egyszerű feladat 1-2 oldalban összefoglalni magamat. 

Pénteken Zsófival elhatároztuk, hogy meglátogatjuk a híres-neves Sanremo-t, amely a dalfesztiváljáról és a virágairól híres. A városka majdnem a francia határon fekszik, Genovából röpke 3 órás vonatút alatt lehet megközelíteni, viszont az az út gyönyörű, a sínek a tengerpart mellett futnak végig, úgyhogy nem unatkoztunk, a látvány lenyűgöző volt. Nagyon felkészültek voltunk, nem vittünk magunkkal térképet, így halvány lila gőzünk sem volt, hogy mit hol találunk, nade a rutinos turista, mint én, hamar feltalálja magát, mentünk, amerre szép dolgokat láttunk. Sanremo és környékét Riviera dei fiori-nak is, azaz a Virágos Riviérának hívják, mivel tele van hatalmas kertekkel, villákkal és virágokkal, az utcákon lépten-nyomon virágokba botlottunk. Szerencsénkre az idő is kegyes volt hozzánk, sütött a nap, egy kicsit fújt a szél. Megnéztük az Ariston filmszínházat, amelyben a híres dalfesztivált is rendezik, nem voltunk lenyűgözve, mert egy közönséges mozi volt, elsétáltunk a Sanremo Casino-hoz is, amely Olaszország első kaszinója, 1905-ben épült. Az egész város nagyon hasonlított Monte Carlo-hoz, amit pár hete láttam szüleimmel. A tengerpart gyönyörű volt, a szél hullámokat kovácsolt a tengeren és az ég ragyogóan kéklett. Beültünk egy kávézóba Zsófival és odaadtuk magunkat az olasz "Dolce fa niente" életérzésnek (Édes semmittevés). Rengeteg képet készítettünk, mint ahogy azt mindig szoktuk, majd továbbálltunk, elindultunk a vonattal visszafelé, de megálltunk még egy kicsit Pietra Liguria-ban, ahol tettünk egy 2 órás kis sétát. Igazi nyaraló város, most még eléggé kies volt a tengerpartja, csak egy bolond magyar lány mosta meg a lábát a habokban :) Este 9-re értünk haza és bedőltem az ágyamba. 
Szombaton ki akartam menni a tengerpartra napozni, de mivel esett az eső és eléggé kellemetlenül fújt a szél, ezt az ötletet elvetettem. Délután átmentem Zsófihoz és kipróbáltuk, hogy képesek vagyunk-e kürtös kalácsot sütni, eredmény: negatív. De Jacoponak ízlett maga az alap tészta, már ez is fél siker. Jah igen, a kürtös kalács onnan jött, hogy kitaláltuk Zsófival, az lesz a nagy bizniszünk, hogy nyáron kürtös kalácsot árulunk a tengerparton. Lehet hogy nem ezen a nyáron fogjuk ezt a tervet megvalósítani... ezek után lementünk a próbaterembe, ahol Jacopo és bandája, meg barátai zenélni szoktak, a hely tele van hangszerekkel, zenetechnikával és kialakítottak egy leülős részt is bőrfotelekből és autó hátsóülésekből :) 7-en gyűltünk itt össze, mint a gonoszok, és játszottunk, a jól bevált Jungle Speed-et és a Federico által behozott Bang! nevű játékot. Szeretek velük játszani, nagyon jó társaság és mindig jókat beszélgetünk, szórakozunk együtt.
Húsvét vasárnap a családdal töltöttem a napot, reggel elmentem velük templomba, az ünnepi misére. Bianca és Pissi rendszeresen járnak, minden vasárnap, úgy gondoltam egyszer én is elmehetnék velük. Nagyon örültem, hogy értettem a szertartást, persze voltak homályos részek, de alapjában véve hasonló volt, mint egy szentmise Magyarországon, csak kissé...olaszosabb, mediterránabb, az emberek közvetlenebbek voltak és mindenki énekelt. A vasárnapi ebéd az ünnepi étkezés náluk, így Bianca sürgött-forgott a konyhában, hogy összeállítsa az ünnepi menüt: rántott bárányborda, ricottával és pecorinoval töltött articsóka, speckó genovai sonkás kenyérféleség, saláta, bor, és az ebéd megkoronázásaként a tojások. NA, ezt nem aprózzák el az olaszok, már hetek óta a boltokban csak ezeket az előre csomagolt óriás tojásokat lehet kapni, aminek a belsejében ajándék van. Mindenki kapott egyet, énis, Pissi 3-at kapott meg egy Nintendo játékot (most nem térnék ki a szülők gyereknevelésének kritizálására). Késsel nekiestünk a tojásoknak, felvágtuk őket és nagy mennyiségű csokoládét termeltünk be fél óra alatt, rengeteg megmaradt, Biancával a napokban azt hiszem, készíteni fogunk egy-két-három csokitortát :)
Festettem tojásokat is, anyuék hoztak nekem tojásfestéket, nagyon szépek lettek, de sajnos nem tudom majd őket hasznosítani, mert itt nem ismerik a locsolási szokásokat, valószínűleg senki nem fog jönni holnap, mondjuk nem is leszek itthon. Húsvét hétfőre kirándulást tervezünk pár baráttal, ha történne valami érdekes, akkor meg fogom írni, egyébként meg minden kedves olvasómnak Nagyon Boldog Húsvéti Ünnepet Kívánok!!!

Van 5 nap szünetem végre, de mit csináljak?
A Luzi család bejelentette, hogy spontán módon 5 napra elutaznak Isztambulba nyaralni, „Timi, te mit fogsz csinálni?” jött a kérdés. Mindig is nagy álmom volt lefelé utazni Olaszországban, hiszen az igazi olaszok, akikről a sztereotípiákat halljuk, lent laknak délen. Eszembe jutott, hogy nekem lakik egy ismerősöm Nápolyban, megkérdeztem tőle, hogy tud-e fogadni engem, mondta, hogy nagyon szívesen és voilá, már meg is vettem a vonatjegyet.
Vonatút: Utazás: március 21-25. Genovából közvetlen vonat megy le Rómán keresztül Nápolyba és tovább Salernoba, vannak hiperszuper gyors vonatok is, de háromszoros áron, így én a költséghatékonyabb megoldást választottam, a vonatom 8 óra alatt ért le, 1-kor indultam Genovából és 9-re érkeztem meg Nápoly városába. Az út alatt cserélődött a nép a fülkémben és tisztán lehetett látni a különbséget az északi olaszok és a déli olaszok között, Rómától délre már mindenki beszélgetett és hangoskodott, engem is kérdezgettek, mit csinálok errefelé, sajnos nyelvi akadályokba ütköztem, mert egyszerűen nem értettem a nápolyi dialektust, de utazótársaim mindent megtettek, hogy információt csikarjanak ki tőlem, és magukra erőltették az alap olasz kiejtést. Ez a hosszúnak tűnő 8 óra nagyon hamar elszállt és máris megérkeztem Nápolyba. Vendéglátóm írt egy sms-t, hogy nem tud kijönni elém az állomásra, mert sokáig kell dolgoznia, így fel kellett találnom magam és a tömegközlekedési eszközök segítségével elevickéltem a célig, este, egyedül, szőke nő, Nápolyban…
Tanácsok, ha Nápolyba mész: az utam előtt 2 féle tanácsot kaptam az északi olaszoktól: 1) vigyázzak a táskáimra, mert ebben a városban mindenki és mindent lop, ne menjek egyedül be a sikátorokba  2) mit egyek és hol egyek: pizza-pizza-pizza-édességek- kávé
Simone: ő volt a vendéglátóm, Jacopo által ismertem meg még Genovában, Viareggio-ba együtt utaztunk. Annyit tudtam róla, hogy nagyon jó fej, segítőkész és zenész. Később kiderült, hogy elég sok közös van bennünk, ő is műszaki menedzsernek tanult és most az Ansaldo-nál dolgozik mint projekt kontroller, 1 hónapos betanuláson volt Nápolyban és utána 1 évig Milánóban fog dolgozni a metróépítés projekten. Mellesleg zenében is hasonló az érdeklődésünk, imádja az underground rockot, indie-t és a rockabilly-t, elég sok időt töltöttünk esténként a zenehallgatással, megmutattam neki az én magyar kedvenceimet, annyira tetszett neki, hogy lehet nyáron jön majd Szigetre J Sajnos a munkája miatt a hétköznapokon nem ért rá, én szerdán este érkeztem, csütörtök és pénteken magamnak kellett programot szerveznem egyedül.
Időjárás: melegebb volt, mint Genovában. Március vége, és én már szandálban róttam az utcákat, meg is néztek rendesen, mert hát nyilvánvaló, hogy nem vagyok tipikus olasz kinézetű, ezt Simone is jelezte nekem, hogy vigyázzak magamra. Szerencsémre az ittartózkodásom alatt semmilyen atrocitás nem ért. Míg az olaszok hosszúnadrágban, csizmában és kabátkában voltak, én egy szál pólóban és szandálban…
Első nap: Már előzőleg vettem magamnak egy Nápoly útikönyvet és tanulmányoztam is a látnivalókat, így kész tervvel vetettem bele magamat a városba. Nem vagyok nagy múzeumjáró, engem inkább az épületek, a természet és az emberek fognak meg, így kinéztem magamnak pár látványosságot a térképen, ahova el akartam jutni, de az útvonal tekintetében rugalmas voltam. Barangoltam a dzsungelben, ha úgy tetszik. Lenyűgözött a város: az utca nyüzsgött az emberektől, mindenki hangosan beszélt, az utcán ettek és ittak, élvezték a napfényt a tereken, a kávézók tömve voltak és nem volt sok turista. El sem tudom képzelni, hogy ha valaki ide nyáron jön, akkor hogy tud megmaradni a melegtől, már márciusban levert a víz. Megnéztem a piacot, ahol az árusok friss termékeiket pakolták ki, minden volt, ami szem-szájnak ingere a zöldségektől kezdve a virágokon át a tengeri herkentyűkig. Volt természetesen shopping utca is, ami a divat követőinek való és a turistáknak, élvezettel merültem el a különböző színű-méret-állagú-formájú tészták csodálatában, az illatos sajtok és jó borok látványában. Délben beültem egy kávézóba és tökéletes olaszsággal kértem magamnak egy eszpresszót és egy sfogliatelle-t (ami nápolyi töltött levelestészta édességkülönlegessék, kagyló formájú, és az itteniek odavannak érte). Természetesen a pultos rögtön rájött, hogy nem vagyok idevalósi, mondjuk lehet hogy a kezemben lévő térkép és fényképezőgép is segített neki, elkezdtünk beszélgetni Genováról meg az utazásomról, majd leültem, és elfogyasztottam ezt a mennyei reggelit (kis időcsúszásban voltam). Nem részletezném, pontosan milyen nevezetességeket néztem meg, hiszen egy csomó mindent láttam, legfőképpen templomokat, emlékműveket, tereket. Maga a Nápoly Feeling az, ami igazán megfogott a városban, az emberek közvetlensége és az utcák elrendezése, a szeméthalmok a járdán (Nápoly egyik fő problémája a bűnözésen kívül a szemét), Genovához képest ez a város tele volt élettel, sokkal természetesebbek az emberek itt lent, Genovában az az érzésem néha, mintha mindenki fenekébe karót dugtak volna. Megebédeltem egy talponállóban, ami olyan volt, mint egy svédasztalos büfé, mindenből kértem egy kicsit: pizzácska ilyen meg olyan feltéttel, lángos-szerű hagymás izé, arancini, amit karácsonykor csináltam otthon jó családomnak, most végre megízlelhettem a szülőföldjén ezt az isteni paradicsomos-mozzarellás rízsgombócot. Este úgy gondoltam, vacsorát főzök jó uramnak, meg akartam neki hálálni a befogadást, összeütöttem egy jó nagy adag salátát meg arancinit, bort és csokis kekszet. Nagyon örült neki J Este már nem mentünk sehova, mert másnapra elég durva progit szerveztem magamnak, és ki akartam magam pihenni, Simone szintúgy.
Második nap: még egy nap egyedül, de nem baj! Megvan a kész terv! Vezúv és Pompei. Imádom Nápoly kilátását a Vezúrva, még sosem voltam vulkánon, és most itt az alkalom. Simone kinyomozta nekem, hogy lehet oda feljutni, így reggel vele együtt indultam munkába, felszálltam a Circumvesuviana Vasútra, ami röpke 40 perc alatt elrepített Pompeibe. Onnan külön busz ment fel a Vezúvra, csak egy probléma volt, hogy 1,5 órát kellett rá várni. Maga a romokhoz nem mehettem be, mert 1,5 óra nagyon kevés, és amúgy is azt délutánra terveztem, így nem volt mit tenni, váram. Szerencsére volt egy bajtársam, aki hasonló szituációban volt, mint én. Lourens-nek hívták, dél-afrikai pasas volt, kb 45 éves, elkezdünk beszélgetni. Kiderült, hogy 3 hetes Olaszország-túrán van, és körbejárja az egész országot, szóval volt elég közös témánk, meséltem neki Genováról és Ligúriáról, ő meg elmesélte nekem utazós élményeit. Ezért jó egyedül utazni: ha elég nyitott vagy úgyis találsz valakit, aki hasonló cipőben jár mint te és így új ismeretségeket lehet kötni, nagyon élveztem ezt a röpke 4 órás Vezúv túrát. Maga a vulkán csodálatos volt, gyönyörű kilátás nyílt a városra, a környékre és a tengerre, a környező szigetecskékre. Ha lesz lehetőségem, a jövőben el szeretnék menni egy dél-olaszországi sziget-túrára és Szicíliába is J Rengeteg jó képet készítettünk, utunk viszont különvált, amikor Pompeibe visszaérkeztünk. Bementem megnézni a halott város romjait. Megragadott a látvány, hiszen a majdnem 2000 éves romok tele voltak élettel, mintha még ma is látni véltem volna, hogy éltek az ősi város lakói, néhol a festék is megmaradt a házakban, az iskola épületében látni lehetett, hogyan számoltak és tanultak írni a pompei gyerekek. 2,5 órát töltöttem el sétálgatással és napozással, majd visszaindultam a naplementében Nápolyba. Este tettünk egy sétát Simone-val, és elmentünk koktélozni az egyik közeli bulinegyedbe.
Harmadik nap: Szombaton már Simone is ráért, és szervezett is nekünk egy idegenvezetőt, a 14 éves Valeria-t, akit szegről-végről ismert. A kiscsaj nagyon kedves és okos volt, körbejártuk vele a szerinte fontos nápolyi látványosságokat. Voltunk templomokban, bankban, múzeumban, mindezt olasz nyelvű idegenvezetéssel. Mondhatom, az agyam igencsak lefáradt ezen a napon, hiszen a dialektussal is küzdenem kellett meg az olasszal is. Meg elárulom, hogy engem nem nagyon fognak meg a freskók és a Jézus szobrok… ezt a napot érdekes kulturális élménynek fogtam fel, de nem mondanám, hogy azt a Nápolyt láttatták velem, amit szerettem volna megismerni egy helybélitől. Kipróbáltam 1-2 igazán jó éttermet, ahol a pincérek ordítottak a vendégekkel, káromkodtak, dobálták a kaját és a bort, a vendégek cserébe ütötték az asztalt és követelték a pasta-jukat, olyan volt, mintha egy étterem-színházban lettem volna, meg is voltam rendesen szeppenve, de maga az élmény különleges volt, most azt láttam Nápolyból, amilyen igazából: hangos, érzelmes, káosz J
Negyedik nap: eljött az utolsó nap, vasárnapra egy különleges programot terveztünk: lemegyünk megnézni a föld alatti Nápolyt, azaz a Napoli Sotteranea-t, ami egy kb 400 km-es föld alatti úthálózat a város alatt. Még az ókori római és görög idők alatt kezdték el építeni a föld alatti várost, elsősorban védelmi célokat szolgált, megóvta a nápolyiakat a vulkánkitörések során, a második világháború rejtekhelyként funkcionált. Mi kb 2 km utat tettünk meg a föld alatti múzeumban, megdöbbentő tárgyakat és szűk barlangrendszereket láttunk, az olasz idegenvezetés megintcsak kihívások elé állított, de azért a 60%-át értettem a történeteknek. Elfogyasztottuk az utolsó közös ebéd-uzsonnánkat az egyik kis étterem árnyákos teraszán, mindketten elégedettek voltunk az utóbbi 4 nap eseményeivel, én vasárnap este mentem haza Genovába, Simone meg hétfő hajnalban repült vissza, hogy megkezdje 1 éves munkáját Milánóban.
A hazaút: 9 óra az éjszakai vonaton… fülképen volt helyjegyem, így ülve kellett aludnom, már amennyit aludtam. A vonat tele volt etnikummal, akik helyjegy híján a folyosókra tömörültek be, néha bepróbálkoztak jönni a fülkébe, de kitessékeltük őket. Kissé félelmetes volt, de szerencsére az útitársaim megvédtek a behatolóktól. Háromszor ellenőrizték a jegyemet az este során, a kalauzt 3 felfegyverzett rendőr is elkísérte útjára. Adtak ám a biztonságra J alig-alig tudtam aludni 3 órácskát, majd hajnali 5:30-kor megérkeztem Genovába, hazavonszoltam magam és egész délelőtt aludtam.

Összegzés: Nagyon elégedett vagyok a szabadságom eltöltésével, örülök, hogy el tudtam végre jutni Nápolyba, és biztos vagyok benne, hogy egy napon még visszatérek. Örülök, hogy megismerhettem a déli kultúra egy töredékét, nagyon  tetszett, amit láttam. Simone barátomnak köszönöm a vendéglátást, és remélem nemsokára találkozunk egy koncerten vagy Milánóban! És persze köszönöm Neked is, hogy végigolvastad eszmefuttatásomat, hiszen az élmény az enyém, de mit sem ér, ha nem tudom megosztani senkivel! Ezzel a bölcsességgel zárom soraimat, nemsokára jönnek az újabb élménybeszámolók az elkövetkezendő utazásaimról!

 Öröm és boldogság! Az Egyed család újra egyesült Genovában március 16-18-ig! Sajnos csak egy hosszú hétvégére tellett, de már ez is elég feltöltődés volt számomra. Sajnos az utóbbi időkben a hangulatom leromlott, legfőképpen a család okozta stressz miatt. Giulio egyre kibírhatatlanabb volt, így a legjobbkor jött az Egyed család megjelenése. Pénteken még elmentem Pissiért a suliba, letettem a nagymamánál és rohantam találkozni a többiekkel. Rögtön elmentünk és nyaltunk egy fagyit, majd felmentünk a hotelszobájukba. Apu tudja ám, hogy kell foglalni, a város egyik legjobb hoteljében volt a szállásuk, a Via XX. Settembre-n (shopping street) kiváló kilátással a Piazza de Ferrari-ra és a szökőkútra, a 6. (legfelső) emeleten. Szilvi velem lakott, de remélem nem bánta :) Csomó finomságot hoztak nekem, többek között nagy mennyiségű magyar csokoládét és pálinkát, de volt rántott hús is meg disznósajt (az nem volt annyira ínyemre való). Első nap el is mentünk shoppingolni, fagyizni, minimálisan várost is néztünk, de nem ez volt a fő program, mert már ismerték Genovát. Igazából a lényeg az volt, hogy együtt legyünk, legközelebb szeptemberben fog csak újraegyesülni a család, mert Szilvi megy nyáron amerikába gyerektáboroztatni. Este Szilvit elvittem találkozni a barátaimmal, itt volt Zsóka unokatesója is, így egy egészen kemény magyar mag volt jelen Genova utcáin. Sajnos a barátaim nem nagyon beszélnek angolul, így nem volt számára olyan élvezetes az este, nyugovóra tértünk hamar. Szombatra túrázást szerveztünk a genovai hegyekbe, kisvasúttal elmentünk Campi-ba, ahonnan turista ösvény vezet vissza a városba, 10 km sétácska, szerencsénkre nem volt olyan rossz idő, mint előre jelezték, nem esett az eső, kellemes napot töltöttünk el együtt. Aznap volt Szent Patrik napja, így el akartunk menni egy ír kocsmába, de már minden asztal le volt foglalva, így egy szimpla kocsmába mentünk, ahova elkísért minket Zsófi barátnőm és Jacopo barátja is, aki végig szórakoztatott minket. Vasárnap, az utolsó nap kocsival akartunk kirándulni egy kicsit messzebb, olyan helyen, ahol még nem jártunk. Jacopo ajánlott egy aranyos kisvárost nekünk, Finale Ligura-t, ahol homokos strand fogadja az oda érkezőket. Mivel eléggé hamar oda értünk az autópályán, elgondolkoztunk, hogy azért kéne még valamit csinálni, mi lenne, ha átruccannánk mondjuk...Monte Carloba?! Genovától mindössze 2 óra autóútra volt, így megnéztük, miért is olyan nagy szám az a városállamocska. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, a Louis Vuitton, szőrmék és Maseratti-k hazájába, minden abnormálisnak tűnt számomra, az óriási gazdagság és a casino világa nem nekem való. Bementünk megnézni a Monte Carlo Casino-t, de nem játszottunk, Szilvi nagy sajnálatára, majd sétáltunk egy órácskát a városban. Monte Carlo olyan gazdag, hogy még a napfényt is meg tudják venni maguknak, mire odaértük, a nap is kisütött. Úgy gondolom once in a life meg kell nézni, de sosem laknék ott... visszakocsikáztunk Finale Liguriába, ahol elnyaltunk egy fagyit, ha jobb lesz az idő, visszamegyek majd oda strandolni, mert a part tényleg fantasztikus, csak ne legyen 10 fok! Este felmentünk anyuék hotelébe és kipróbáltam a pezsgőfürdős kádat, kár, hogy nekünk a Luzi családnál nincsen ilyen :) Sajnos elég korán el kellett köszönnünk egymástól, mert másnap hajnali 4-kor indultak Milánóba vissza. 
Mindig jó, ha az ember a családjával van, számomra különösképpen jót tett ez a pár nap, utána éreztem is, hogy tele vagyok energiával és tudatosult benne, hogy azért van, aki szeret engem :)
Mostantól elkezdődik az olaszországi tartózkodásom jó része, hiszen egyre melegebb lesz és egyre több programom van, a hétvégéim megtelnek programokkal és utazgatni is fogok a közeljövőben. Legközelebb Nápolyba, de arról a következő bejegyzésben már...

 Kedves követőim!

Tudom, kicsikét le vagyok maradva a blogírással, ez annak tudható be, hogy mostanában feltornyosultak a dolgok körülöttem, elkezdett zajlani az élet így a tavasz beköszöntével. Szerencsére most van sok szabadnapom, mert a Luzi család is szabadságolja magát, így utakat szervezek ide-oda. Előző hétvégén voltak itt a szüleim és Szilvi meglátogatni, erről majd a következő bejegyzésben számolok be. Ma pedig irány Nápoly, 4 napot fogok ott eltölteni, álomnyaralás lesz, remélem nem rabolnak ki :)
Szóval legyetek türelemmel, még élek és be fogok számolni minden lényeges eseményről!!
Puszi és jó tavaszolást!

Egy eléggé kemény hét áll mögöttem.
Olaszországban nem csak téli szünet van, hanem megadják a lehetőséget a gyerekeknek, hogy egy hét erejéig elmehessenek síelni a szüleikkel. Természetesen az iskola nem szervez táborokat, mint ahogy nekünk anno csinálta az általános iskolánk, így mindenki külön-külön szervezi magának a szünetet; ez már csak azért is rossz, mert a gyerekeknek nincsen lehetőségük együtt lenni. Sokszor felháborodok, hogy egy ilyen gazdaságilag és kulturálisan fejlett nemzet mennyire le tudja építeni az emberi kapcsolatokat (már az iskolától kezdve). Minden család, akit itt ismerek ezen a héten elment síelni, Zsóka családja is lelépett egy hétre, így barátnőm hazament Magyarországra, nagyon irigylem érte.
Na, találjátok ki, melyik az az egyetlen család, aki nem ment sehova?? Így van, a miénk! Pedig be volt ígérve már szeptember óta, hogy majd felmegyünk együtt macskástul a hegyekbe a hegyi házukba és síelni fogunk. Na természetesen ez meghiúsult, részben azért, mert Giulionak dolgoznia kellett, részben pedig azért mert iszonyatosan smucigok ilyen dolgokra költeni (szerintem). Ennek következtében az egész hetet itthon kellett töltenem, kettesben, Pissivel. Sajnos kislányom szellemi képességei egy cseppet sem változtak, még mindig nem érdekli semmi, én próbálkozom felkelteni az érdeklődését, de mindig kudarcot vallok. Egyik nap kitaláltam, hogy filmezzünk, nézzük meg a Harry Pottert. Pissi sosem látta még ezt az alapművet, de azt mondta, hogy "utálja" mert "szar". Mondtam neki, hogy ne ítéljen addig, amíg nem látta. Siker 1: leültünk és megnéztük, és mit ad Isten, tetszett neki!! Mondtam, hogy ez könyvben még jobb, mert sokkal részletesebb és érdekfeszítőbb. Mondja: "Nem, mert az olvasás szar, a könyv 300 oldal, nem kezdi el". Siker 2: mégis elgondolkozott azon, hogy ha a film ilyen jó, akkor esetleg a könyv sem lehet annyira rossz... leült és elolvasott 10 oldalt!! Utána azt mondta, hogy unalmas, de én ösztönzöm, hogy folytassa, hiszen mindannyian tudjuk, mennyire jó kis sztori kerekedik majd ki belőle. Látom rajta, hogy ESETLEG el fog kezdeni olvasni. Kis dolog ez, de Pissi nézőpontjából ez hatalmas lépés előre. 
Másik nap kitaláltam, hogy menjünk le együtt a tengerpartra, hiszen még sosem voltunk lent így kettesben. Reggel Giulio 8-kor már összekészítette a túrahátizsákot, benne labdával, frizbivel, vízzel, napkrémmel, fürdőtörülközővel, szendvicsekkel, a szendvicsekben még salátalevél is volt!! Gondosan elmondta nekem ötször, hogy mikor, hol kell lennünk (mintha nem tudnám), ne izzadjon meg a gyerek nagyon a játékban, mert akkor megfázik stb... az az érzésem, hogy egy "kicsit" túlaggódják a dolgokat. Lementünk a Corso Italia-ra, jött velünk Gosia barátnőm is(lengyel babysitter), csináltunk csomó szép képet, megmostuk a lábunkat a tengerben, napoztunk, labdáztunk, frizbiztünk, élveztük március első napsugarait. Ha tehetném egész nap kint tudnék ülni a tengerparton és csak hallgatni a tenger hullámzását....ez is eljön, pár hét múlva! Összegezve egészen kellemesen töltöttük az időnket, bár Pissi lehetetlen természete miatt kétlem, hogy sok ilyen kirándulást fogok szervezni vele együtt.
Remélem a következő hét már izgalmasabb lesz, mert egy hétig itthon ülni a gyerekkel nem valami felemelő érzés. Szerencsére a barátaim át tudnak ezen segíteni, este el szoktunk mászkálni azért, a város megint kezd megtelni emberekkel, diákokkal, hangoskodó fiatalokkal. Elkezdődött az egyetemi félév is, voltam bent egy órán Tündével, "Olasz kultúra és irodalom" néven fut a tárgy, az első óra nem tetszett annyira, de remélem az elkövetkezendőkben ez változni fog és az órára járással is tudom majd fejleszteni az olaszomat!
By the way szüleim és Szilvi 2 hét múlva jönnek meglátogatni, már nagyon várom :)

Hoopsz, egy kicsit eltűntem :) Bocsássatok meg nekem, de az elmúlt 2 és fél hétben sok minden mást csináltam, a blogíráson kívül, és mégis, semmi említésre méltó nem történt velem. Szereztem új barátokat, kötöttem új ismerettségeket, voltam bulizni, sokat dolgoztam stb stb. Talán egy következő bejegyzésben ezeket is feldolgozom, de most beszéljünk kicsit a Farsangról.
A Farsang, azaz Carnevale az olaszok életének szerves részét képezi, mint minden másik vallási ünnep. Az olaszok szeretnek bulizni, így ezt az alkalmat is megragadják, hogy beöltözhessenek és kimenjenek az utcára. A február hónapja erről szól, a boltokban töménytelen mennyiségű jelmezt/műhajat/sminket/konfettit lehet felfedezni, és ezek idővel kimásznak az utcára is; a minap megyek az utcán és egy csapat Micimackó és társainak beöltözött gyerek a nyakamba zúdított egy fél zacskó színes konfettit, majd egy rézfúvós zenekar ment el mellettem. Én is nagyon szeretem a beöltözős ünnepeket, de valahogy erre a farsangra nem készültem fel eléggé. Hetek óta terveztük Tündével meg Zsókával, hogy elmegyünk karneválozni, de nem a turisták által kedvelt Velencébe, hanem Itália második legnagyobb bulijába, Viareggio-ba. Ez a tengerparti város majdnem Pisa magasságában található, 2 órányi vonatozásra Genovától, egyszer már jártam itt a családommal másfél évvel ezelőtti nyaralásunk alkalmával. Már akkor is tetszett nekem ez a hely, mert a tengerpartja hosszan elnyúló és homokos, viszont a háttérben ott magaslanak a toszkán hegyek, melyek megfogják az esőfelhőket. Egy hangyányit hasonlít Genovához, de a város maga síkságon fekszik. 
Facebookon ki is írtunk egy Event-et a barátaink számára, hogy csatlakozzanak hozzánk, ha szeretnének. Ebből az lett, hogy eszméletlen sokan, kb 30-en mentünk le Viareggio-ba február 19-én vasárnap. Ami engem illet, Zsófi barátjától, Jacopo-tól kaptam kölcsön egy kellemes zöld színű parókát, Pissitől kaptam egy rózsaszín szemüveget, betettem a zöld kontaktlencsémet, feltettem egy kis zöldessárga sminket és készen is voltam a bevetésre. Később szomorúan konstatáltam, hogy én voltam a legjobban készült résztvevő a csoportból, a többiek kb. semminek nem voltak beöltözve (oké, Zsóka harisnyás Pippinek, de ő mindig úgy néz ki :D ). Mi a kemény mag 8-an utaztunk, 4 magyar csaj (Timi, Tünde, Zsóka, Zsófi) és 4 olasz fiú, akik Zsófi barátjának a haverjai voltak. Megérkeztünk a célállomásra, zuhogott az eső, még szerencse hogy a paróka egészen felfogta a vizet. Beültünk egy pizzázóba, remélvén, hogy mire elkezdődik a felvonulás, eláll az eső. Nem így történt... szakadó esőben, de lelkesen bementünk a rendezvény területére (15 euró), ahol viszont megjött a kedvünk a bulizáshoz, az összes kocsi nagyon színvonalasan volt elkészítve, témák szerint lehetett rájuk szavazni. Én kb 2 témát ismertem fel: fantázia és politika. Mindkét kategóriában találtam nagyon jó alkotásokat. A szerencse végül mellénk állt és mire elkezdődött a kocsik felvonulása, elállt az eső! Ez már csak azért is jó volt, mert szabadon tudtunk fényképezkedni és nem zavart minket a nagy esernyő-tömeg. Írhatnék itt napestig, de inkább képeken mutatom meg nektek, milyen is volt a látvány (aki meg akar, csekkolja le a képeimet FB-on!)

 Ez a hét borzalmasan hosszú volt, és még nincsen vége! Hétfőn a gyerek lebetegedett, ezért kedden-szerdán sőt csütörtökön sem ment suliba. Kedd volt a tetőpont, amikor 39 fokos lázzal feküdt itthon, én csak tömtem magamba a C-vitamint, hogy nehogy elkapjam tőle. Felszínre került az anyai énem is, gondoskodtam róla, szeretgettem, ápolgattam, és meg kell mondjam, ebben a pár napban igen közel kerültünk egymáshoz. Sokat kreatívoskodtunk. Ha nem kell tanulnunk, csak játszanunk meg teáznunk, akkor nagyon kedves-rendes gyerek válik belőle. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ha nincsen itthon az apja.... Giulio napról napra kiborítóbb a hülyeség-rohamaival, szerdán például nem engedte el a gyereket színházba este velem, mert hogy még mindig beteg, de csütörtökön reggel már elmehetett az előadásra. Ugyanezen napon leültetett engem, Lorenzot és Pissit, hogy beszélni akar velünk a villanyszámláról: az előző hónapban 25%-al nőtt a fogyasztásunk, és ez szerinte elsősorban Miattam van, mert sokat használom a számítógépemet, másodsorban Lorenzo miatt, aki szintén sokat gépezik, plusz a plazmatévéjét is sokat nézi, Pissi pedig sokat tölti a Nintendoját... tanácsokat adott, hogy mit, hogyan, mikor használjunk és hogyan spóroljunk az árammal, tanácsolta, hogy használjam kevesebbet a gépemet: nem elég, hogy az internetet magamnak fizetem, de mostmár azt is meg akarja szabni, naponta hány órát lehet bekapcsolva a gépem. Erre a válaszom: HAHAHA...ha. Hiányozni fog ez az ember, ha már hazamentem, ha nem lenne, ki kéne találni.
A 4 napos lakásfogságom alatt viszont egészen sokat tanultam, elsajátítottam a Congiuntivo elméletét (kötőmód), már csak alkalmazni kéne :D Továbbá nagy mennyiségű rajzfilmet néztem olaszul, köztük pl a Shrek 1-2-3-at, Jégkorszakot, Harry Potter 1-2-3-4-5-öt stb. Érzem, hogy készen állok magasabb szintre lépni az olsz nyelv használatában.
Más: megjött a hideg, leesett a hó Genovában kedden. Már írtam többször is, nem győzök az olaszokon nevetni, mennyire tudnak szenvedni! Az előző hetekhez képest eléggé hideg van és fúj is a szél (ez a legrosszabb), de azért a havat nem mondanám nagyon veszélyesnek, mégis szerdán minden iskola bezárt a hóveszély miatt. Ki akartam menni hógolyózni, de addigra el is olvadt minden :D
Február 1-én elmentünk a Carlo Felice-be színházba a lányokkal (Zsóka és Tünde), Bianca szerzett nekünk jó helyre jegyeket az Oz on the road előadásra (potom 6 euróért). A harmadik sorban ültünk, köpésnyire a zenekari ároktól, szinte láttuk a színészek pattanásait is. Ez a darab gyerekeknek szóló rockos musical, pontosan az én szintemen, felüdülés volt az előző Macbeth előadás után, hogy mindent értettem, plusz a látvány is lenyűgöző volt, színes jelmezek, operaénekes színészek, gyerekkórus énekelt és táncolt, a zene pedig fantasztikus volt, elegyítették a szinfónikus zenekart egy rock-bandával! Én nagyon elégedett voltam ezzel a kulturális élménnyel, a jövőben is menni fogok színházba Genovában!
 

 „De a hercegnők élete nem csak játék és mese…”, van az úgy, hogy a gyerekek megbetegednek. Nem is csodálom, Pissi osztályának fele előző héten már betegszabira ment, plusz az is közrejátszott szerintem, hogy a hétvégén kutya idő volt Genovában: esett az eső, fújt a szél, hideg volt, egyik este még havasesőt is láttam! Hétfőn reggel arra ébredtem, hogy Pissi jön be a szobámba vigyorogva, hogy nem ment suliba, mert fáj a torka = nekem kell vele lennem egész nap. Az igazi gyógymód: nézzünk Nickelodeont. Én azért bevetettem más módszereket is, például meleg mézes teát plusz a mikrómacit is felmelegítettem, a nagy nyulat is előszedtem annak érdekében, hogy jobban érezze magát. Addig nem is volt semmi probléma, míg Giulio haza nem jött és el nem kezdett intézkedni, hogy majd ő átrendezi Pissi gyógyuló fészkét. Betette a gyereket az ágyába, betakargatta, majd felébresztette, hogy mégis inkább a nappaliban szenvedjen. Én azért megsimogattam… Ebédidőben Pissi még aludt, nem evett velünk. Később sírva ébredt fel, hogy fáj mindene, 38°C-os volt a láza, fájt a feje és a hasa is. Megjött Bianca, aki kezébe vette az ügyet, megmondta Pissinek, hogy ne dramatizálja túl a helyzetet… A családom meg van róla győződve, hogy a homeopátiás gyógyszerek jók. Én ebben nem hiszek. Ezzel csak elnyújtják a gyerek szenvedését 1 napról 3 napra. Én a helyében adtam volna neki egy algopirynt és kész. NADE nem én vagyok a szülő, csak rossz látni, hogy miként bánnak mások a gyerekükkel. Remélem holnapra rendbe jön Pissi és nem kell  még egy napot elvesztegetni az életemből (meg remélem, hogy nem kapom el tőle én is...)

Erről a témáról még nem nagyon beszéltem, noha fontos szerepet játszik az olasz életemben. Mióta kijöttem szeptemberben, megpróbálok minél jobban odafigyelni, mit eszek és mennyit mozgok. Ebben nagy segítségemre van a család, mivel nem esznek semmi nehezet (vaj, tejszín, zsírok kizárva), nem egy tipikus nagyevő családhoz jöttem. Minden nap friss saláta kerül az asztalra (ez az én reszortom) illetve Bianca figyel rá, hogy minél egészségesebb ételeket főzzön, és meg kell mondjam, nagyon szeretek velük kajálni, elkezdtem már elsajátítani a recepteket. Ezen felül zöld teát iszok, ami a családot kicsit megdöbbentette, itt, a kávé országában J Persze nem mondom, hogy nem csábulok el sosem, mert nagyon sok finom ételt lehet itt kapni, kezdve a tésztáktól a sütikig, a pizzától a limoncelloig…
A futást októberben kezdtem el, amikor is kitűztem célomul, hogy lefogyok x kilót. Hogy miért pont futás? Mert egyszerű, olcsó, belefér a napirendembe és Genovában igen szórakoztató elfoglaltság.  Pesten nem hiszem, hogy valaha nekiálltam volna futni, először is mert Újpesten semmi nincsen, csak a kies pusztaság és a szemét, meg a kertváros…itt kilépek az utcára és már egy gyönyörű környezetben találom magam, ahol érdemes nézelődni, futással pedig gyorsabban elérek a még szebb helyekre.
Több választási lehetőség van: lefelé, fölfelé. Ha fölfelé futok, akkor kilátópontokat szoktam kitűzni célomul, erődöket vagy nevezetes helyeket. Akármerre is megyek fent, mindig szép helyeket találok, plusz sok a lépcsős szakasz, az nagyon jó popsiformáló.
Ha lefelé megyek, akkor is több választásom van. Általában ha a gyerek megy karatézni, van egy szabad órám és akkor lemegyek a Porto Antico-ba, ahol  van kiépített út a futóknak, a Yacht-kikötő mellett. Gyönyörű látvány, plusz motiválnak a többi futók. Ha oda megyek, az kb egy 9-10 km-es kör, attól függ, hányszor futom körbe a kongresszusi központ épületét.
A másik kedvenc útvonalam, ha van 2 órám, lemegyek a Corso Italia-ra, ami a tengerparti sétány. Ez is egy gyönyörű útvonal, plusz jó a tengeri levegő, ott is sokan futnak minden nap. Zsókával elterveztük, hogy minden szerdán lejárunk oda edzeni. A Lakás-Corso Italia vége – Lakás kör kb 10-11 km. Amint jobb lesz az idő, össze fogjuk kötni egy kis beach-eléssel is J

PS: ma földrengés volt Genovában... ezt a hisztit nem hiszem el, amit az olaszok levágnak. Én meg sem éreztem...

Ha csinálnom kéne egy listát, hogy kik a blogom követői, akkor Ő valószínű a Top 2-ben lenne (nem tudok közte és anyu között dönteni). De most valahogy felkúszott a No.1 helyre. Hogy kiről van szó? Természetesen Sára Erika Katalinról, akitől ma megkaptam az év első levelét, Postán :D Már a boríték is megnevettetett, és amikor elolvastam, még jobb lett a kedvem! Tényleg kissé depinek éreztem magam az utóbbi napokban a visszajövetel miatt, meg egyéb dolgok miatt, de Era levele helyretett engem teljesen. Köszönöm szépen Neked ezt a csodálatos 7 oldalt, az iratlyukasztóból kiszedett papírfecnikkel együtt :) Nemsokára menni fog a válasz is igérem. Csak egy kritika: legközelebb írd rá a címedet is a levélre, mert most ki kell keresnem a nyári FB levelek közül :D
Imádlak <3 és csinálni fogok nyáron majd egy Blog-Kvízt csak neked!!

Úgy éreztem próbára kell tennem a nyelvtudásomat, ezért elfogadtam egy meghívást a színházi estére. A Teatro Stabile di Genova tőlem egy köpésnyire található, ott játszották a Macbeth című Shakespeare darabot a színházi kurzus tagjai. Nem tudtam igazán, mire számítsak, mert bevallom, nem ismertem ezt a művet, de érdekfeszítőnek találtam, hogy végre művelődhessek egy kicsit és újra találkozhassak barátaimmal.  Az előadást ingyen lehetett megtekinteni, ezért nagyon sokan eljöttek. Viccelődve mondtam Vincenzo barátomnak, hogy ha esetleg nem értenék valamit, akkor majd fordítson J Zsóka ült mellettem, ő is hasonló elszántsággal állt a darabhoz. Felgördült a függöny, és már láttam, hogy valami nem stimmel. A szereplők jelmeze kissé modernnek hatott, és az első percekben realizáltam, hogy hosszú 2,5 óra áll előttem. A színházi társulat kortárs szellemben készítette a darabot, tehát nem a korhű Macbeth-ben volt részünk, hanem egy modern kori átiratban.  Biztosan állíthatom, hogy az előadás 85%-át egyáltalán nem értettem, a történetről fogalmam sem volt, néha ugyan felismertem szavakat (és akkor nagyon megörültem).  Az előadásról távozók nagy száma arra engedett következtetni, hogy még akik értik, azoknak sem tetszik a darab. Mellettem a fiúk néha ásítoztak, néha a fejüket fogták, néha már kínukban nevettek. Zsókával néha összenéztünk értetlenségünkben. A darab után  mondták az olaszok, hogy még számukra sem volt teljesen érthető, mit is láttunk, hiszen a nyelvezet szigorúan a Shakespeare-i olasz fordítás volt, viszont az előadás kortárs jellege elrontotta az egészet. Következtetés: sokat kell még olaszból fejlődnöm, de bátornak érzem magam, hogy legalább megpróbáltam.  
Ezzel ellentétben szombat este filmestet tartottunk egyik barátunk otthonában, ahol számomra ismerős filmeket néztünk meg, olaszul, és nagyon örültem amikor rájöttem, hogy azokat értem! Az Eurotrip kötelező alapművet és Johnny Depp Az álmosvölgy legendáját néztük meg. Következtetés: egy üveg borral minden olasz(ul beszélő) mű sokkal érthetőbb!!!

Ezen felbuzdulva februárban megyünk a következő színdarabra, amely már a Carlo Felice-ben lesz (ahol a szülők dolgoznak), Oz on the road címen, amely az Óz a csodák csodája rock-osított verziója, kíváncsian várom :)

 Ez a 2 hét is eltelt... sajnos. December végén már végkimerülésünkben tértünk haza kicsiny hazánkba a lányokkal, a legidegörlőbbek az utolsó napok és órák voltak, mielőtt láthattuk a családunkat. Szerencsére otthon minden rendben volt, anyu-apu jó színben, Szilvi is jól megvan Balázzsal, Marcika egy dagadt Garfield lett, Mollika pedig szőrhiányosan, de vígan baktat az Egyed rezidencián. Nem kívánnék nagyon részletesen belemenni, hogy kivel, mikor, hol találkoztam, mert azt Ti úgyis tudjátok, inkább csak az érzést próbálnám leírni... eleinte furcsa volt otthon lenni, mintha egy másik, sokkal szeretet-teljesebb világba csöppentem volna haza. A klíma brutálisan rossz volt amíg otthon voltam, meg is fáztam rendesen, sőt az egészségügyi intézményben tett látogatás(ai)m sem ösztönöztek afelé, hogy hazaköltözzek hőn szeretett Genovámból, a politikai és gazdasági helyzetről már ne is beszéljünk... mégis visszahúz a szívem, mert azt a fajta törődést és szeretetet itt senki nem tudja nekem megadni, amit otthon ad nekem a családom és a barátaim :(
Kedvenc momentumaim a téliszünetből: 
- családi wellnessezés a Széchenyiben karácsony napján
- Timi karácsonyi vacsorája, majdan az összes további olasz vacsora, amit csináltam, különös tekintettel a pesto-s lasagne-ra, minestrone-ra és az arancini-re
-csajos karácsony a lányokkal, csak mi 4-en, egy vizipipa, sok-sok ajándék, tea, süti, csoki, pizza, társasjáték, kalcium-tabletta, együttalvás
- Ancsa/Pilli/Ildi/felesek találkozása
- szilveszteri buli Misinél, ahol már délután 3-kor elkezdődött az ünneplés, vizipipa, vodka-limonádé, dráma, nevetés, tűzijáték, barátok
- találkozás a többi barátaimmal: Tori, Anita, Andi, Bence, Vudi, Andris, Geri, Tamás, Hatem, Csabi, Péter, Marci, másik Tamás stb stb sorolhatnám még :)
- egyértelműen a garázs ! :)

DE sajnos ez a 2 hét is, mint minden jó, elmúlik. Többen kérdezték, minek megyek vissza, ha jobban érzem magam itthon. A válasz nem egyszerű, de legalább összetett. Azért is írom le, mert ha egyszer megingna a bizalmam magamban, csak visszaolvasom, és tudom, mit akartam: elhatároztam, hogy eljövök Olaszországba és megtanulok olaszul. Ezt az évet erre szántam, nem hagyhatom abba, nem adhatom fel. Még több barátot akarok találni és az ő segítségükkel megtalálni azt, mit is akarok kezdeni magammal. Vendégül akarom látni a barátaimat itt Genovában. Napozni akarok áprilisban a tengerparton. El akarom sajátítani az olasz konyha fortélyait. Meg akarom növeszteni a hajam és nyárra mínusz 10 kilóval akarok könnyebb lenni minimum.... például ilyen elképzeléseim vannak erre a félévre, szóval segítsetek és támogassatok ebben, nyáron meg úgyis hazamegyek :)
 

A visszaút förtelmes volt. Január 5-én este indult a wizzair gép Pisába, már a csekkolásnál elegem volt, mivel az egyik kedves utas hölgy kiverte a balhét, a reptéri őrségnek kellett őt lerendeznie, így a gépünk 20 percet késett, az egész repülés alatt turbulencia volt, így még aludni sem tudtam, de legalább hallgattam megannyi értelmes nő/férfi vinnyogását. Természetesen lekéstem az utolsó vonatot, ami bemegy a városba, busszal kellett mennem, bevergődtem Pisa Centrale pályaudvarra, ahol a jegykiadó autómata azt mondta nekem este 23:00-kor, hogy elfogyott a jegy a 3:28-as hajnali vonatra, csak az 5:44-esre van jegy. Kissé kiborcsiztam (Szilvi szavaival élve), hogy 4,5 óra helyett majdnem 7 órát kell töltenem az állomáson. Megvettem a későbbi vonatra a jegyemet. Természetesen váró nem volt nyitva, így egy hideg kőpadon telepedtem le 2 csöves társaságában. Gusztustalan egy hely a pályaudvar este...szenvedtem, fáztam, álmos voltam. Elővettem Erától és Ilditől kapott könyvemet, hogy az majd felmelegít (Pajkos mesék 4, erotikus történetek), de majdnem belealudtam. Leült mellém egy figura, látom, hogy ő is azzal a géppel jött, mint én, rajta volt a címke a bőröndjén. 10 perc múlva megszólít "Te ugye magyar vagy" magyarul "látom, hogy ...khm... magyar könyvet olvasol" :D szóval vele beszélgettem egész este, majd kitaláltuk, hogy felszökünk az előbbi vonatra. 3:25-kor, ebben a képtelen időpontban, állunk a peronon, magyarázzuk a szituációt a kalauz bácsinak, aki hót nyugodtam elküldött minket a vonat utolsó kocsijába, ott van még hely. Az egész vonat egyébként hálókocsis volt, az utolsó szerelvény volt fülkés, ott letáboroztunk a jéghideg  fülkében, és meg sem álltam Genova city-ig, ahova reggel 5:30-kor érkeztem, az utolsó 20 perc míg hazasétáltam irtózatosan rossz volt, beestem az ágyamba és egész nap aludtam. A családom kedvesen fogadott, Pissinek nagyon hiányozhattam, mert mióta visszajöttem sokkal többet akar velem lenni, mint előtte.
Azóta egyébként nem történt semmi említésre méltó, mert a legtöbb haverunk még nem jött vissza a városba, majd csak január közepén-február elején várhatóak. Addig most nyugi és békesség van, Bettivel és Zsókával ütjük el az időnket.
Voltunk vidámparkban a hétvégén, nagyon népszerű és hangulatos hely a tengerparton :) 

Hogy miért is érdemes egy művész családnál lakni? Mert mindig új, érdekes dolgokat tudhatsz meg az életről!

Színház: Tudjátok miért kívánnak az előadások (vizsgák) előtt "Egy kalap szart!"??
Régen, amikor a nemesi nép színházba járt, mindenki hintókon érkezett az előadásra, a hintókat lovak hajtották, és amikor megálltak a színház előtt, egy nagyot pottyantottak a bejárat elé. Minél több lókakit kellett összeszedniük, annál nagyobb volt a sikere az előadásnak, mert sok ember érkezett!

Betlehem: itt az olaszoknál szokás, hogy karácsony alkalmával Betlehemet építenek. Az én családomnál ez művészi szintre nőtte ki magát, egy óriási asztalon Giulio felépített egy kisebb várost. Rengeteg órába, festékbe, műmohába és kőbe került, de megérte, szemet gyönyörködtető élmény a Luzi család Betleheme. Eleinte a "szín" üres, csak az alap házak vannak, majd karácsony közeledtével egyre több ember gyűlik megtekinteni a kis Jézust. A Jézuska csak 25-én este fog megérkezni, ezért ő még nincs a színen. Mára majdnem teljesen komplett a Betlehem, ezért muszáj volt lefényképeznem, és megosztanom Veletek! Ha figyelmesen nézitek, akkor fellelhettek benne egy működő szökőkutat, égő tüzet, parázst (lápmákkal van megoldva). Olyan technikai háttér van mögötte, hogy.... :D Nálnk otthon miért nincsenek ilyen szép hagyományok?!

Holnap este már otthon leszek! Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

 Tudom mindenki azt hiszi, hogy "jajj de jó Timinek Genovában", ami részben igaz is. De ez a 3 és fél hónap igazán feszegette a tűrőképességemet, próbára tette a személyiségemet és kimerített. Már 2 hete csak visszafelé számlálok, hogy mikor mehetek végre haza, kell nekem ez a 2 hét vakáció otthon, hogy feltöltődjek újra energiával. Már csak 5 nap!!! Szóval kedves barátaim, 23-án szívesen buliznék veletek, karácsony után pedig mindenkivel találkozni akarok!!! :D

Előző szombaton itt volt a Zsóka barátnője Julcsi, akinek meg akartuk mutatni a Cinque terrét, ezért felpattantunk a vonatra és lementünk Riomaggiore-ba. Gyönyörű szép volt a tenger, igazi mélykék színű, a háttérben sötét esőfelhőkkel, mégis ránk sütött a nap. Rengeteg képet készítettünk, de a túrázásunkat megintcsak akadályozta, hogy le volt zárva a túraút, csak az első 2 falu között tudtunk sétálni. Ezért Manarola-ból átvonatkoztunk Camogliba, ahol a szüleimmel voltunk legutóbb és kifeküdtünk a tengerpartra.

A hét további része rendszerint zajlott, viszont elkezdtem beszerezni a karácsonyi ajándékokat, és rájöttem, nagyon sok pénzt lehetne költeni itt :D Annyira tetszik minden kis apróság, de korlátoznom kell magam, ha a jövő évi terveimet meg akarom valósítani (utazgatás). Csütörtök este volt az "International Xmas dinner", amit egy olasz srác szervezett, mindenkinek a saját nemzete kajáját kellett elkészítenie. Én a szokásos pogácsával rukkoltam elő, Betti hortobágyi húsos palacsintát készített, Tünde kókuszgolyót, Zsóka pedig hozott kólát :D voltunk kb 60-an jó messze Genova központjától, egy templom különtermében. A hangulat viszont nagyon jó volt, a kaják is istenien sikerültek, a kedvencem Lorenzo pesto-s lasagne-ja volt, az egy isteni eledel, otthon én is majd megpróbálom elkészíteni. Örültem, hogy végre mind az 5 magyar együtt volt, csináltunk is képet a wc-ben... :D